Haas: Nem kell betiltani a T-szárnyakat - F1VILÁG.HU

Haas: Nem kell betiltani a T-szárnyakat

HIRDETÉS
RG at speed II-310

A Haas Forma-1-es csapatát irányító Günther Steiner úgy véli, a Forma-1-nek nincs oka arra, hogy betiltsa az idei szezonban elterjedt T-szárnyakat.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Bahreini Nagydíjon akadt ki a kiegészítő elemekre, miután a Valtteri Bottas autójáról levált T-szárny mintegy 50 ezer fontos, azaz több mint 18 millió forintos kárt okozott Max Verstappen versenyautójában.

Horner szerint már csak ezért, no és persze a biztonság miatt is be kellene tiltani azokat.

Günther Steiner szerint viszont a csapatoknak saját maguknak kell megbizonyosodniuk arról, hogy saját megoldásaik nem válnak le a versenyautóikról.

„Voltak leszakadó elemek, és az FIA-nak a Mercedesnek is meg kellett mondania, hogy orvosolja a problémáját” – mondta a Haas csapatfőnöke a Motorsport.com című internetes lapnak.

„Igazából nincs mit mondanom róluk, mert fogalmam sincs arról, miért szakadtak le. A csapatoknak kell magyarázatot adniuk az FIA-nak, és aztán az FIA meghozza a döntést.”

„Az autó minden eleméről beszélhetnénk. Hányan veszítették például el az első szárnyukat? Velünk is megesett tavaly, és nem tiltottuk be az első szárnyakat – megoldottuk a problémákat.”

„Tavaly a Toro Rossónak is volt pár problémája a felnivel, de nem tiltották be a használatukat, hanem megjavították őket.”

„Ugyanez a helyzet most is. Csak azért, mert a T-szárnyakról van szó, és valaki azt mondja, hogy nem tetszik neki, az még nem jelenti azt, hogy le kell vennünk őket.”

Hirdetés

Az Ausztrál Nagydíj nyitóedzése után egyébként az FIA megkérte a Haas csapatát arra, hogy módosítson T-szárnyán, a csapatnak azonban egy speciális, szénszálas ragasztóval sikerült olyannyira megerősíteni a szárny illesztését, hogy annak rezgése minimálisra csökkent.

A Mercedes T-szárnya abban különbözik az amerikai istállóétól, hogy azt nem a cápauszonyra rögzítették.

„Nekünk nem szakadt le a T-szárnyunk. Megkértek, hogy erősítsük meg. Igazából soha nem aggódtunk, mert nem volt biztonsági kockázat. Az FIA-nak az nem tetszett, ahogy hajlott, de sokkal inkább a cápauszonyhoz való rögzítésről volt szó, nem pedig magáról a T-szárnyról.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!