Häkkinen: Gumiháború kellene a Forma-1-be - F1VILÁG.HU

Häkkinen: Gumiháború kellene a Forma-1-be

HIRDETÉS
A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint a Forma-1-nek szüksége lenne arra, hogy gumigyártók is háborúzzanak egymással a versenyek során.
Fotó: McLaren

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint a Forma-1-nek szüksége lenne arra, hogy gumigyártók is háborúzzanak egymással a versenyek során.

A finn versenyző 1991 és 2001 között versenyzett az F1-ben, ez idő jelentős részében csak egy gumigyártó volt a száguldó cirkuszban, 1998-ban viszont úgy szerzett világbajnoki címet, hogy a McLaren a Bridgestone, a rivális Ferrari pedig a Goodyear abroncsait használta.

Häkkinen a múlt hétvégi Japán Nagydíjon újságíróknak nyilatkozva azt mondta, könnyű találni „sok olyan dolgot, melyet meglátva az ember azt mondja, ’ennek másmilyennek kellene lennie’.”

A McLaren korábbi versenyzője hozzátette, mivel „nem tud változtatni ezeken, nem is nagyon foglalkozik velük”, de elismerte, nagyon szeretné, ha a jelenlegi gumiszállítónak, a Pirellinek lenne riválisa.

Az olasz gyártó 2011 óta kizárólagos gumiszállítója a Forma-1-nek – a száguldó cirkuszban 2006 óta mindig csak egy gyártó volt jelen, és így lesz ez legalább 2024-ig.

„Nincs versengés – kellene még egy gyártó, így lenne küzdelem is” – mondta Häkkinen.

„Amikor beszélek a versenyzőkkel, rá kell jönnöm, hogy a gumik elérnek egy bizonyos pontra, és ha egy kicsit tovább nyomjk, túlhevülnek. Ez nem kritika arról, amit a Pirelli csinál, csupán tény, hogy kellene a versengés.”

„Ha csak egy versenyző körözne a pályán, az is ugyanilyen lenne. Versengésre van szükségünk, mert ez az izgalmas.”

A kétszeres világbajnok beszélt arról is, szerinte több tesztlehetőséget kellene adniuk a fiatal tehetségeknek.

Hirdetés

A finn annak idején a Forma-3-ból érkezett meg a Lotus F1-es csapatához, tesztelésre pedig alig volt lehetősége. Az 1993-as idény jelentős részét viszont a „kispadon” töltötte a McLaren tesztpilótájaként. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy pályafutása hátralévő részét a brit istállónál töltse.

„A fiatalok számára, akik megérkeznek a Forma-1-be, nagyon nehéz ez, mert nincs tesztelés. Véleményem szerint sokkal hasznosabb lenne, ha a fiatal pilóták tesztelni tudnának, és fejleszthetnék magukat.”

„Bármilyen sportot is művelsz, ha nem gyakorolsz, hogyan fejlődsz? Ott van az autók technikai oldala is: hogyan fejleszted a motort, a kasztnit, ha nem engednek tesztelni?”

„Persze ott vannak már a számítógépek és a szimulációk, de az mégsem a valóság…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!