Hakkinen szerint Hamilton megérett a VB-címre - F1VILÁG.HU

Hakkinen szerint Hamilton megérett a VB-címre

HIRDETÉS

A korábbi világbajnok, Mika Hakkinen szerint Lewis Hamilton túl van a mélyponton, és elég érett ahhoz, hogy még az idén megnyerje pályafutása első világbajnoki címét a királykategóriában.

A korábbi világbajnok, Mika Hakkinen szerint Lewis Hamilton túl van a mélyponton, és elég érett ahhoz, hogy még az idén megnyerje pályafutása első világbajnoki címét a királykategóriában.

Lewis Hamilton már ki is törölte emlékezetéből a Kanadai- illetve a Francia Nagydíjon elkövetett hibáit, és lenyűgözően vezetett az elmúlt két futamon. Hakkinen elmondta, ő is megélt már ilyen fordulatokat pályafutása során.

“Lewis mostani helyzete szinte teljesen olyan, mint amikor én versenyeztem” – mondta Hakkinen miután a McLaren vendégeként volt jelen Hockenheimben.

“Mikor fiatalon a McLarennel versenyeztem, egyfolytában a maximumon pörögtem. Néha annyira izgatott voltam, hogy az kihatott a gondolkodásomra is, így átestem a ló másik oldalára, és hibáztam.”

“Időbe tellett, míg egy-egy ilyen baklövés után lecsillapodtam, de amikor az sikerült, javultak az eredményeim. Pontosan ez történik most Lewisszal. Végre lenyugodott, ezáltal sokkal érettebb lett.”

“Még sok van hátra ebből az évadból, szóval bármi megtörténhet, és igaz, hogy régen volt mikor a McLarennel utoljára győzedelmeskedtünk, de remélem, hogy idén végre ismét nyerni fognak.”

Hakkinen szerint egykori csapata csak abban az esetben lesz képes folytatni a nyerő szériát, ha még jobban hisz magában.

“Pozitív gondolkodással kell folytatni a megkezdett munkát” – tette hozzá a finn versenyző. “A Forma-1-ben minden nagyon gyorsan változik, ezt el kell fogadni.”

“A versenyzők folyamatosan fejlődnek, de ha valaki képes tartani a lépést, akkor olyan eredményes lesz, mint amilyenné Lewis is vált. Ami pár versennyel ezelőtt történt, azt maga mögött hagyta, és máris visszakerült az élvonalba.”

Hakkinen Hamilton mellett Ron Dennist és a Mercedes-Benz elnökét, Norbert Haug-ot is dicsérettel illette.

Hirdetés

“Ron Dennis és Norbert Haug olyan csapatott épített fel, melyet két fantasztikusan tehetséges fiatal pilóta mozgat. Az egész csapatot motiválják gyorsaságukkal és azzal, hogy egyre gyorsabbá válnak.”

“Bár csak pár napot töltöttem a csapat közelében, mégis érzem, hogy a McLaren nemcsak a pályán, hanem más területeken is sokat fejlődött” – fejezte be mondandóját Hakkinen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!