Halo-mizéria: Meggondolták magukat a versenyzők - F1VILÁG.HU

Halo-mizéria: Meggondolták magukat a versenyzők

HIRDETÉS
Charles Leclerc

A Belga Nagydíj rajtbaleseténél bebizonyosodott, hogy jó döntés volt 2018-ban bevezetni a fejvédő rendszert, a Halót, miután Fernando Alonso ráfutott, majd gyakorlatilag átrepült Charles Leclerc autóján.

Az esetet követően számos felvétel került nyilvánosságra a balesetről, és az FIA vizsgálni kezdte, hogy mi történt volna, ha a Halo nincs az autón.

A belga futam után több versenyző elismerte, hogy korábban nem volt a Halo támogatója, azonban most bizonyított, hogy valóban jól működik.

Közéjük tartozik Nico Hülkenberg, aki korábban kifejezte nemtetszését a fejvédő szerkezettel szemben, sőt határozottan ellenezte annak bevezetését.

A belgiumi rajtbaleset okozója egyébként éppen a Renault versenyzője volt, aki későn fékezett az 1-es kanyar bejáratánál.

„Még ha továbbra sem vagyok a Halo nagy rajongója, a tényeket el kell ismernem, és belátnom, hogy hozzáad a Forma-1-hez valamit, és mindenekelőtt a biztonságot szolgálja. Tehát még mindig vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban, de ez ellen nem tudok mit tenni” – nyilatkozta a német pilóta az Olasz Nagydíjon.

„Nem tudom, hogy nélküle mi történt volna, de ha a képeket megnézzük, láthatjuk a guminyomokat, és világosan látszik minden. Ebből a szempontból jó munkát végzett, és megvédte a fejét.”

Hozzá hasonlóan több pilóta, köztük Daniel Ricciardo is nyilatkozott az esettel kapcsolatban: „Hartley onboard felvétele mutatta meg a legjobban. Alonso oldalról érkezett, és nagyon necces lett volna, ha nincs ott a Halo. Azt tette, amit tennie kellett. Ez a kritikusok számára is válasz, akik nem szeretik. Most megvan a bizonyíték, hogy súlyos sérülésektől tud megóvni.”

Hirdetés

Leclerc maga is úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem támogatta a Halót, azonban most örül, hogy ott volt a feje körül.

[su_spoiler title=”Az eddigi legijesztőbb videót láttad már az esetről? ” style=”fancy” icon=”folder-1″]

[/su_spoiler]

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!