Hamarosan döntenek Hülkenberg csapattársáról

Akár napokon belül kiderülhet, ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa a Renault csapatánál 2017-ben.


Akár napokon belül kiderülhet, ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa a Renault csapatánál 2017-ben.

A francia istállót irányító Frederic Vasseur elárulta, céljuk, hogy két „elsőszámú” versenyzőt szerződtessenek a csapathoz a következő idényre.

„Úgy hisszük, hogy Nico egyike a legjobb új generációs versenyzőknek” – mondta a szakember. „Az alsóbb kategóriákban már dolgoztam vele, ő egyike azon pilótáknak, akik mindent megnyertek a Forma-BMW-től a Forma-3-ig és a GP2-ig.”

„Azt gondolom, Nico belátta, hogy pályafutása ezen szakaszában itt az ideje, hogy egy gyári csapat versenyzője legyen. És az, hogy aláírtuk vele a szerződést, komoly lépés a csapatunk számára.”

A Renault jelenleg Kevin Magnussennel és Jolyon Palmerrel vesz részt a Forma-1-es bajnokságban, ám egyik versenyzőnek biztosan távoznia kell az idény végén. A másik ülésre pedig Esteban Ocon is jó eséllyel pályázik, de állítólag Valtteri Bottas is szerepel a Renault kívánságlistáján.

Vasseur elárulta, két erős versenyzőt akarnak a következő évre.

„Ez jól működik a Mercedesnél. Én nem szeretem, ha egy csapatnál van egy toppilóta és egy vízhordó. Ocon? Ő is rajta van a listánkon, ez nem titok. De pár versenyre még szükségünk van, hogy megnézzük magunknak a jelölteket, mielőtt döntünk.”

„Bottast is jól ismerem és kedvelem is, folyamatosan figyeljük a szereplését, de amennyire én tudom, szerződése van a Williamsszel.”

Vasseur az Infosport Plusnak nyilatkozva már arról beszélt, a döntés „néhány napot, de legfeljebb néhány hetet vesz még igénybe”.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél