Megosztás:

Hamarosan visszatérhet Törökországba a Forma-1

Utoljára 2011-ben rendeztek Török Nagydíjat.
Utoljára 2011-ben rendeztek Török Nagydíjat. © GEPA Pictures

Szeretne visszakerülni a Forma-1-es versenynaptárba Törökország – ezt mondja az isztambuli versenypályát üzemeltető Vural Ak, aki nemrégiben eredményes egyeztetéseket folytatott a Liberty Media ügyvezetőjével, Chase Carey-vel.

Carey-t Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan fogadta a minap Ankarában, az egyeztetésen pedig Vural Ak mellett jelen volt Serkan Yazici, a török motorsport-szövetség vezetője, Akif Cagatay Kilic sportminiszter, és Ibrahim Kalin helyettes főtitkár is.

A találkozót követően az isztambuli pályát üzemeltető Vural Ak megerősítette, sikerült megállapodniuk arról, hogy Törökországba visszatér majd a Forma-1 – bár a szerződést még nem írták alá.

„Volt egy tárgyalásunk Ankarában az elnökkel és a Libert Media ügyvezetőjével, Chase Carey-vel, akit korábban én magam invitáltam meg Törökországba” – mondta Ak.

„Minden, amit mondhatok az egyeztetések jelen szakaszában, hogy a tárgyalások remekül mentek, és a legfőbb dolgokról sikerült megállapodni. Habár a szerződést még nem írtuk alá.”

Ak 5 évvel ezelőtt hozott tető alá egy 11 évre szóló bérleti szerződést az isztambuli versenypálya kapcsán, és 2013-ra szeretett volna megállapodni Bernie Ecclestone-nal, ám a verseny akkor még nem került vissza a naptárba.

Törökország egyébként 2005-ben látta először vendégül a száguldó cirkuszt, miután 250 millió dollárból felépítették az isztambuli versenyhelyszínt. Utoljára 2011-ben rendezték meg itt a Török Nagydíjat, miután a kormány nem hagyta jóvá a kontraktus meghosszabbítását a túl nagy költségek miatt.

Jövőre egyébként Malajziában már nem rendeznek F1-es versenyt, Németországba és Franciaországba viszont visszatér a Forma-1. Ha tehát Törökországban is lesz futam, az azt jelenti, hogy a 2018-as naptár akár 22 versenyből is állhat.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Biztosan autóba ülhet a hétvégi Bahreini Nagydíjon az első két versenyről hiányzó Pascal...

Hozzászólások

( komment)