Hamilton: 100%, hogy Mick Schumacher bekerül az F1-be!

Fotó: FIA F3
Fotó: FIA F3
A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton azt mondja, „100 százalék”, hogy Michael Schumacher fia, Mick egy napon bemutatkozhat majd a Forma-1-ben.

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton azt mondja, „100 százalék”, hogy Michael Schumacher fia, Mick egy napon bemutatkozhat majd a Forma-1-ben.

A német tehetség múlt hétvégén megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot, és az F1VILÁG értesülései szerint 2019-ben a Prema színeiben a Forma-2-ben folytatja autóversenyzői pályafutását.

A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff nemrég azt mondta, Schumacherben minden megvan ahhoz, hogy a Forma-1 legnagyobbjai közé tartozzon, és korábban a Ferrari részéről is azt mondták, Maranello kapui nyitva állnak előtte.

A Forma-1-es Amerikai Nagydíj helyszínén, Austinban Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy Mick Schumacher hamarosan bemutatkozhat a királykategóriában. A brit szerint a 19 esztendős versenyző azzal a nyomással is megbirkózik majd, hogy apja minden idők legsikeresebb F1-es pilótája.

„Nem hinném, hogy ez teher lesz számára. 100 százalék, hogy vissza fog térni egy Schumacher az F1-be – részben a neve miatt, de azért is, mert remek munkát végez” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Nyilvánvaló, hogy rengeteg tehetsége van, ahogy édesapjának – ugyanúgy, mint Keke és Nico [Rosberg] esetében. És ha Fernandónak gyerekei lesznek… biztos vagyok abban, hogy az Alonso név is visszatér majd!”

„Ha nekem lesz egy gyerekem, aki versenyezni akar, és még ha nem is lesz jó, a név miatt bekerülhet az F1-be. De Schumacher igazán nagyszerű munkát végez, tényleg remek srác, volt már F1-es versenyen is, és tavaly pár hétvége erejéig tagja volt a csapatunknak.”

„Nagyszerű tehetséggel van megáldva, akárcsak az apja, szóval nem hiszem, hogy ez teher lesz számára. Azt gondolom, a sport javára válhat.”

 

Kapcsolódó cikkek

Az F1-es pontverseny állása a sanghaji verseny után

Az első két versenyhez hasonlóan a Forma-1-es Kínai Nagydíj is a Mercedes kettős győzelmét hozta. Lewis Hamilton verhetetlen volt, a Ferrari pedig nem tudta reprodukálni két héttel ezelőtti tempóját Sanghajban.

F1: Kínai Nagydíj – Végeredmény

A Mercedes kettős győzelmével zárult a 2019-es Forma-1-es szezon harmadik versenye, a Kínai Nagydíj. Lewis Hamilton elsőként szelte át a célvonalat csapattársa, Valtteri Bottas, valamint a Ferrari Sebastian Vettel előtt.

Friss hírek