Hamilton: A csapat megszeretgette kicsit Rosberget - F1VILÁG.HU

Hamilton: A csapat megszeretgette kicsit Rosberget

HIRDETÉS

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, csapata megfosztotta őt a győzelem lehetőségétől a hétvégi Mexikói Nagydíjon – mindezt azért, hogy boldoggá tegye Nico Rosberget.


A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, csapata megfosztotta őt a győzelem lehetőségétől a hétvégi Mexikói Nagydíjon – mindezt azért, hogy boldoggá tegye Nico Rosberget.

Rosberg megnyerte a vasárnapi futamot, míg a már háromszoros világbajnok Hamilton ezúttal másodikként ért célba.

A verseny során a brit pilótát arra utasították, csapattársához hasonlóan ő is menjen ki a bokszutcába friss gumikért – a csapat ugyanis attól tartott, a használatban lévő abroncsok elkopnak autóján.

Hamilton már a futamon sem értette teljesen a döntést, a versenyt követően pedig meglehetősen határozott nyilatkozatot tett a történtekkel kapcsolatban.

„Semmi kockázat nem volt, nem volt mit vesztenem” – mondta a brit a Sky Sports F1 televíziónak.

„Megnyertük a konstruktőri címet is, szóval hadd kockáztassak már… De tettük, amit tettünk. Tudom, hogy a csapat úgy érezte, Rosbergnek szüksége van egy kis szeretetre. Tudom, mit értek ez alatt, de nem fogom kimondani. Totót [Wolff] és Nikit [Lauda] kellene megkérdezni. Tegyék fel ezeket a kérdéseket nekik. Hogy mit kellett tenniük azért, hogy Nico elégedett maradhasson.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!