Hamilton: A Ferrari Leclercet akarja első számúnak - F1VILÁG.HU

Hamilton: A Ferrari Leclercet akarja első számúnak

HIRDETÉS
A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton szerint a Ferrari megpróbálja felfuttatni első számú versenyzővé Charles Leclercet, de ez nem feltétlenül tesz jót a dinamikának a maranellóiak háza táján.
2019 Russian Grand Prix, Saturday - LAT Images Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Sebastian Vettel

A szezon elején a Ferrarinál többször is leszögezték, tapasztalata miatt Vettelre támaszkodnak majd a 2019-es év során, a német azonban az idény első felében kiábrándító formát mutatott, új csapattársa, Charles Leclerc pedig igazán meggyőző teljesítményre volt képes.

Oroszországban aztán Leclerc szélárnyékhoz segítette világbajnok csapattársát a rajtnál, Vettelt pedig később arra utasították, engedje vissza maga elé a monacóit – ő azonban nem tett eleget a kérésnek.

Hamilton Szuzukában úgy nyilatkozott, a Ferrari helyzete „kívülről kinéz egy bizonyos módon”, és úgy tűnik, Maranellóban most már inkább Leclerc felé billen a mérleg nyelve.

„Érdekes a dinamika náluk, mert nyilván Seb volt az elsőszámú, most viszont egyértelműen nem az” – mondta az ötszörös világbajnok.

„Kívülről úgy tűnik, a Ferrari próbálja felfuttatni Leclercet. De jó ez a csapatnak? Kétlem. Viszont náluk mindig ez volt a filozófia. Mi nem panaszkodunk, mert a mi filozófiánk remekül működik itt, és nem is tervezzük, hogy egyhamar változtatunk ezen.”

Hamilton hozzátette, azon nem lepődött meg, hogy a Ferrarik összejátszottak az Orosz Nagydíj rajtjánál – azon azonban igen, hogy Leclerc nem védekezett Vettellel szemben.

„Amikor mi rajtoltunk ugyanitt 2018-ban, amikor Valtteri volt a pole-ban, ahelyett, hogy szélárnyékot adott volna a harmadik helyezettnek, ő a második helyezettet segítette, összedolgoztunk ebben. Védte a belső ívet, én elkaptam a szélárnyékot, és megszereztük az első sort, ő pedig megtartotta a vezetést. Szóval megértem, hogy ez jól működik.”

„De azt hiszem, Charles azt mondta, hogy „hagytam, hogy elkapd a szélárnyékot”, és nem mozdult, nem védekezett, amit meg kellett volna tennie, hiszen nem adsz oda egy pozíciót arra számítva, hogy majd visszakapod. Én biztos nem tenném.”

Amikor Hamiltont arról kérdezték, párhuzamot tud-e vonni a Ferrari jelenlegi helyzete, illetve saját tapasztalata között, amikor is 2007-ben a McLaren újoncaként Fernando Alonso csapattársa volt, a brit így felelt: „Csak feltételezéseket mondok… hiszen mi kívülről szemléljük a Ferrarit, úgyhogy nem tudom, mi történik házon belül, nem tudom, mit érez Seb. Szóval nehéz párhuzamot vonni.”

Hirdetés

„Amikor én Fernandó csapattársa voltam, őt első számú versenyzőnek szerződtették, de a szezon közepén már ugyanannyi üzemanyagot kaptunk az időmérőn, és aztán lehetett látni a változást. Változott a dinamika, és nyilvánvaló, hogy ez nem jött jól a csapatnak.”

„De megértem a dolgot – hiszen, ha megérkezel egy csapathoz, azonos feltételeket akarsz. De vannak versenyzők, akik mindig is első számú státuszt akartak, mert így könnyebb nekik. Én szeretem kiérdemelni azt, de úgy, hogy azonos feltételekről indulunk.”

„Szerintem el lehet nyerni az elsőszámú státuszt egy hétvégén, és el lehet veszíteni azt egy másikon – de nem egy egész szezonra meghatározni. Ha az ember tudja, hogy ő most kettes számú, az egyfajta kishitűség egy hétvégére készülvén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!