Hamilton a Ferrarihoz szerződhet? Reagált a pletykákra a világbajnok!

2019 Abu Dhabi Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
Nyitva hagyja a lehetőségeit 2021-re vonatkozóan a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, ám jelen állás szerint nem gondolja úgy, hogy egy másik csapatnál folytatja a versenyzést.

A brit versenyző szerződése 2020 végén jár le a Mercedesnél, az elmúlt napokbana pedig olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint ezt követően a Ferrarihoz szerződhet.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke még pénteken azt mondta, „csak örülhetnek” annak, hogy Hamilton még elérhető 2021-re, olasz sajtóhírek szerint pedig a brit versenyző idén két alkalommal is találkozott John Elkannal, a maranellóiak elnökével.

Hamilton vasárnap megnyerte a szezon utolsó versenyét Abu Dhabiban, a futam utáni sajtótájékoztatón pedig a Ferrariról kérdezték – no és persze arról, valóban leült-e egyeztetni a Scuderia elnökével.

„Nos, természetes, hogy ami zárt ajtók mögött történik, az nyilván mindig privát dolog, bárkiről is üljön le az ember. De én sok-sok évig soha nem ültem le senkivel, és nem vitattam meg egyéb opciókat – mivel egy… egyszerűen csak haladtunk előre azon az úton, amelyet egy ideje már megkezdtünk” – mondta diplomatikusan a hatszoros világbajnok.

„Úgy gondolom, nagyon kicsi az esélye annak, hogy ez megváltozik, de ebben nincs semmi bántó…”

Hamilton mindenesetre ismét beszélt arról, sok múlik azon, hogy főnöke, Toto Wolff marad-e a Mercedesnél a jövőben.

„Tudom, hogy Toto is mérlegeli a lehetőségeit a jövő tekintetében, és csak ő tudja, mi a legjobb neki és a családjának.”

„Szóval megvárom, hogy ő mihez kezd ezzel. Imádok ennél a csapatnál lenni, szóval nyilán nem egy gyors döntés lenne valami másba kezdeni… Alapvetően szeretnék győzni továbbra is. Szeretnék továbbra is harcolni ezekkel a srácokkal. Nem igazán tudom megmondani, mi más történik majd a folytatásban.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél