Hamilton: A McLaren készen áll a visszavágásra

Lewis Hamilton bízik benne, hogy minél előbb maga mögött hagyhatja a hétvégén történteket, és már a következő versenyen visszavághat a Ferrarinak, miután csak az ötödik helyen végzett a Maláj Nagydíjon.

Lewis Hamilton bízik benne, hogy minél előbb maga mögött hagyhatja a hétvégén történteket, és már a következő versenyen visszavághat a Ferrarinak, miután csak az ötödik helyen végzett a Maláj Nagydíjon.

Annak ellenére, hogy a negyedik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen, Hamilton csak a kilencedik pozícióból vághatott neki a mai megmérettetésnek, ugyanis a sportfelügyelők mindkét McLarent öt hellyel hátrább rangsorolták a rajtrácson, amiért feltartották riválisaikat az időmérő utolsó perceiben.

A brit versenyző ugyan remekül kapta el a rajtot és az első kört már az ötödik helyen fejezte be, első kiállása borzalmasan sikerült, szerelői csak nagy nehézségek árán tudták lecserélni jobb első kerekét, ami miatt rengeteg időt vesztett, és elmondása szerint, itt úszott el számára a harmadik hely.

Hamilton dolgát az is nehezítette, hogy menet közben elromlott a McLaren folyadékadagoló rendszere, így nem tudott inni a nagy hőségben. Minden idők legsikeresebb újonca szinte az egész versenyen Mark Webber Red Bullja mögött autózott, ugyanis nem tudta áthámozni magát az ausztrál versenyzőn.

“Nagyon sokáig Mark mögött autóztam, így nem volt könnyű dolgom, hiszen nem tudtam a saját tempómat menni. Teljesen mindegy, mennyivel vagy gyorsabb az előtted autózónál, nagyon nehéz előzni. Mark kiválóan vezetett, és egy apróbb hibát sem vétett. Ha az első kiállásommal minden rendben lett volna, akkor harcba szállhattam volna a harmadik helyért. Nem tudom, mi volt a probléma, utána fogunk járni, szerintem egy új csavarpisztolyt kell beszereznünk.”

Hamilton a futam utolsó köreiben még harcba szállt Trullival a negyedik helyért, azonban nem tudta megelőzni a Toyota olasz versenyzőjét.

“Nagyon keményen hajtottam, hogy megszerezhessem a negyedik helyet, mert kellett az azzal járó plusz egy pont, azonban Jarno kiválóan védte a pozícióját és remekül versenyzett” – magyarázta Lewis. “Keményen hajtottam, azonban nem könnyítette meg a dolgomat, hogy elfogyott a vizem, jobban mondva tele volt az üvegem, de az adagolórendszer felmondta a szolgálatot, így nagyon szomjas voltam.”

Hamilton az ötödik helyével megtartotta vezető pozícióját a pilóták versenyében. A McLaren brit versenyzőjét három ponttal lemaradva követi a futamgyőztes Kimi Raikkönen, és Nick Heidfeld.

“Jobban érzem magam, mint a tavalyi évben, csak az időmérőn kell javítanunk ezen a pályán” – mondta a Hamilton. “A büntetés nélkül, véleményem szerint a második helyen is végezhettünk volna, de ez a versenyzés, ilyenek a szabályok. Már a következő futamra kell koncentrálnunk, továbbra is mi vezetjük a bajnokságot.”

“Autóink megbízhatósága fantasztikus, az egész verseny alatt keményen hajtottam, és majdnem megszereztem a negyedik helyet” – tette hozzá a brit versenyző, aki bízik benne, hogy nagyobb szerencséje lesz a következő futamon. “Vissza kell vágnunk Bahreinben. Gyorsak voltunk a tavalyi évben, és úgy gondolom, hogy idén is jók lehetnek autóink a sivatagi pályán.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!