Hamilton a McLarennél fejezné be pályafutását

Azt követően, hogy megszerezte pályafutása első vb-címét az F1-ben, Lewis Hamilton kijelentette, esze ágában sincs elgondolkodni a csapatváltáson, és boldog lenne, ha jelenlegi csapatánál fejezhetné be pályafutását a jövőben.

Azt követően, hogy megszerezte pályafutása első vb-címét az F1-ben, Lewis Hamilton kijelentette, esze ágában sincs elgondolkodni a csapatváltáson, és boldog lenne, ha jelenlegi csapatánál fejezhetné be pályafutását a jövőben.

Az újonnan megkoronázott világbajnokot több mint 1000 alkalmazott ünnepelte a McLaren wokingi főhadiszállásán, miután visszatért a csapat tagjaival együtt a szezonzárónak helyet adó Brazíliából.

“Imádom ezt a csapatot, sehova nem fogok menni” – mondta Hamilton. “Ez a legjobb csapat a világon. Büszke vagyok mindenre, amit a McLaren elért.”

“Amióta az eszemet tudom, a versenyzés volt az, amit csinálni szerettem volna, és azzal is tisztában voltam, hogy a McLaren az a csapat, ahol versenyezni szeretnék.”

“Sokat jártam a régi főhadiszállásra, és nézegettem Ayrton Senna és Mika Haikkinen bajnoki autóját. Hozzáértem a kormánykerékhez, és arról álmodoztam, hogy egy nap azt én nevem lesz rajta, és az autóm elején az egyes rajtszám fog díszelegni. És az álmom most valóra vált.”

Hamilton ismét megerősítette, hogy legalább három bajnoki címet szeretne szerezni Ron Dennis csapatának, aki ígéretet tett neki, hogy ha mesterhármast arat, megkapja a hőn áhított szuperjárgányt, a wokingi bázison kiállított narancssárga McLaren F1 LM-et.

“Ez a legszuperebb autó a világon, és meg szeretném kaparintani” – tette hozzá a brit versenyző, aki a maga 23 életévével a sport valaha volt legfiatalabb világbajnokává avanzsált az idei évben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!