Fotó: Mercedes
HírekKiemelt

Hamilton: A monzai győzelmünk volt a legnagyobb csapás a Ferrarinak

A monzai vereség jelentette a legnagyobb törést a Ferrarinak a 2018-as Forma-1-es idényben – ezt mondja Lewis Hamilton, aki a múlt hétvégén, Mexikóban bebiztosította ötödik világbajnoki címét.

A belgiumi győzelem után a Ferrari győzelmi reményekkel érkezett meg hazai versenyére, a szeptember eleji Olasz Nagydíjra, az időmérő edzésen ráadásul versenyzői kibérelték az első rajtsort.

A verseny mindazonáltal nem alakult jól számukra: Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel egymással harcoltak az első körben, Hamilton pedig ezt kihasználva támadásba lendült, és meg is előzte Vettelt, aki a manőver közben megpördült.

A brit később Räikkönent is maga mögé utasította, és végül győzött Monzában – a Ferrari hazájában.

„Azt mondanám, hogy feltehetően ez volt a legnagyobb pszichológiai csapás számukra” – mondta Hamilton.

„Volt nekik jó pár idén –Seb nehéz időszakai pedig azok voltak, amikor hibázott. Ha a csapat hibázik, az fájdalmas, de amikor a versenyző követ el hibát, amikor az ő kezében van az irányítás, az borzasztó érzés. „

„Szóval ezeket a szívére vette. És aztán ott volt a csatánk Monzában, ami kétségkívül csapás volt a csapatuknak.”

Mivel a Mercedes a monzai hétvégét megelőzően, Belgiumban kikapott a Ferraritól, Hamilton elismerte, nehezen élte meg, hogy lemaradt az első rajtsorról Monzában.

„Előtte elveszítettük a versenyt. De tudtuk, hogy harcba szállhatunk velük Monzában. Bíztunk abban, hogy talán felül tudunk kerekedni rajtuk. Egy tökéletes körrel talán meglehetett volna a második rajtkocka. És ami engem illet, frusztrált voltam. Ami azt illeti, le voltam sújtva magam miatt…”

„Azt gondoltam, a sok edzés után elszúrtam az időmérőt. Futottam egy jó kört, de itt-ott elbuktam fél tizedet, márpedig ez jelentette a különbséget a második és harmadik hely között. Nehéz volt a szombat estém. Sokat gondolkodtam azon, mennyire agresszív akarok lenni másnap.”

„Nagyon nehéz felmérni, hogy mennyire kell agresszívnek lenned. Ha átlépsz egy határt, megpördülsz, balesetet okozol, és a mezőny végéről kapaszkodhatsz fel. Vagy összetöröd az autót.”

„Vagy nem leszel elég agresszív, és nem használod ki a lehetőséget. Mindig ez az ismeretlen tényező. Nem tudod, mi történhet, és ez a nagyszerű a motorsportban, főleg a versenyekben.”

Fotó: Singapore GP Media

Bár mentális szempontból a monzai győzelem fontos volt Hamiltonék számára, a brit azt mondja, tudták, hogy nem dőlhetnek hátra.

„A nagyszerű eredmény ellenére nem voltunk megelégedve. Tudtuk, hogy jól kell teljesítenünk az olyan pályákon, mint a szingapúri, ahol a Ferrari általában megsemmisít bennünket. És micsoda hétvégénk volt.”

Az ötszörös világbajnok hozzátette, a 2018-as szezon számos meglepetést tartogatott számukra.

„Senki sem számított bizonyos dolgokra. Nem számítottunk arra, hogy nyerünk Hockenheimben. Azt sem tudta senki, hogy győzünk Monzában, de különösen Szingapúrban. A csapatnál mindenki lenyűgöző munkát végzett.”

Szólj hozzá!