Hamilton: A negyedik hely volt a maximum - F1VILÁG.HU

Hamilton: A negyedik hely volt a maximum

HIRDETÉS

Ugyan csalódottságának adott hangot az időmérőt követően, Lewis Hamilton elmondta, hogy a negyedik hely volt a maximum, amit megszerezhetett, mert képtelen volt válaszolni a Red Bull duója, illetve Fernando Alonso utolsó gyorskörére Koreában.


Ugyan csalódottságának adott hangot az időmérőt követően, Lewis Hamilton elmondta, hogy a negyedik hely volt a maximum, amit megszerezhetett, mert képtelen volt válaszolni a Red Bull duója, illetve Fernando Alonso utolsó gyorskörére Koreában.

Annak ellenére, hogy az edzéseken kiválóan teljesített, és az időmérő első etapját megnyerte, a McLaren brit versenyzője nem tudott harcba szállni legnagyobb ellenfeleivel, így csak a második sorból, a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Koreai Nagydíjnak.

„Természetesen a pole-ban szerettünk volna lenni” – mondta Hamilton a BBC-nek a kvalifikációt követően. „A csapat kiváló munkát végzett, remek újításokat tudtunk magunkkal hozni a hétvégére, és az autó is nagyon jól muzsikál eddig.”

„Úgy gondolom, hogy sokkal jobb lett az autó. Fogalmam nincs, hogy hol találtak még fél másodpercet, de továbbra is harcban vagyunk, és vannak a pályán hosszú egyenesek, amik nekünk kedvezhetnek, szóval majd meglátjuk, hogy mi lesz.”

Hamilton nem titkolta, hogy a McLaren kiváló végsebességében bízik, melynek segítségével előnybe kerülhet ellenfeleivel szemben a pálya első szektorában lévő hosszú egyenesekben, különösen a verseny elején, mikor még együtt van az élboly.

„Úgy érzem, hogy versenyképesek vagyunk, a hosszú etapokkal nincsen gond, és az autó minden eddiginél jobb. Most az a dolgom, hogy a lehető legtöbbet kihozzam a rendelkezésünkre álló csomagból” – magyarázta.

„Ennél többet nem is kérhetnék a gyárban, a pályán, és a körülöttem dolgozó szakemberektől, akik fantasztikus munkát végeznek. Továbbra is harcban vagyunk, jó rajtjaink szoktak lenni, és bár nem vagyok a pálya tiszta oldalán, ez nem tudom, mennyire lesz negatív hatással, de szerintem egy eredményes verseny előtt állunk.”

Hamilton az időmérő utolsó etapjában kis híján összecsukta autóját, mikor megcsúszott a bokszutca bejárati ívére vezető pályaszakaszon, elvesztette autója felett az irányítást, és átszáguldott a füves/homokos „bukótéren”.

„Egy elég nagy pukli van a bokszutca bejáratához vezető íven” – mondta. „Gyakorolnod kell a behajtást a bokszba, hogy a lehető legkevesebb időt veszítsél ezzel a versenyen. Az autóval rámentem a puklira, és megdobott. Nem sokon múlott, hogy ne legyen belőle nagy baleset.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!