Hamilton álomgyőzelemre készül Monacóban

A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy álomgyőzelmet arasson a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, ahol a tavalyi évben csapattársa mögött a második helyen ért célba.

A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy álomgyőzelmet arasson a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, ahol a tavalyi évben csapattársa mögött a második helyen ért célba.

“Ez az a verseny, amit mindenki meg akar nyerni, ez alól pedig én sem vagyok kivétel” – mondta Hamilton a hercegségben.

“Egy álmom válna valóra, ha sikerülne megnyernem a versenyt, így minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy ez megtörténjen. Először is pontokat kell szereznünk, az a legfontosabb. Azonban leginkább a győzelemre hajtok, habár nem hiszem, hogy ez döntené el a bajnokságot.”

Hamilton debütáló évében a második helyen végzett Monacóban, azon a versenyen, ami után a brit média élesen kritizálta a McLaren istállót, amiért állítólag a vezetőség nem engedte, hogy újonc pilótája harcba szálljon csapattársával, Fernando Alonsóval a győzelemért.

Hamilton azonban bevallotta, így egy év távlatából úgy érzi, jól döntött csapata, mikor nem vállalt felesleges kockázatot a verseny végén.

“Rengeteget tanulsz, mikor más mögött vezetsz. Nem szabadott volna elragadtatnom magam, hiszen az volt életem első Monacói Nagydíja a királykategóriában, és bár nem nyertem, a második helyen végeztem, tehát felállhattam a dobogóra. Örülnöm kellett volna neki, más ujjongott volna örömében, ha a második helyen végzett volna első évében Monacóban. Sokat tanultam azon a versenyen.”

“Azóta is rengeteget fejlődtem, jobban ismerem már a pályát, így bízom benne, hogy előkelőbb helyen végezhetek majd a hétvégi versenyen. Idén azonban a győzelmet célzom meg, mert ez az egyik legkülönlegesebb verseny az évben. Visszatekintve, semmit nem sajnálok, ami a tavalyi évben történt, a csapat is jól döntött.”

Hamilton nagy esélyesként érkezett meg Monacóba, ahol a McLaren mindig jól szokott szerepelni. A brit versenyző esélyeit az is erősíti, hogy az elmúlt versenyen annak ellenére, hogy biztonsági okok miatt egy extra kiállást is be kellett iktatnia, Massa mögött a második helyen végzett Isztambulban.

Hamilton bevallotta, csapatát feltüzelték a török futamon látottak.

“Hatalmas lendületet adott a csapatnak a Török Nagydíj. Már az időmérőn tudtam, hogy egy harmadik extra kiállást is be kell majd iktatnom a versenyen, így tisztában voltam azzal, hogy nem tudok majd harcba szállni a győzelemért. Azt gondoltam, hogy a negyedik hely lesz a maximum amit elérhetek, de nagyon keményen hajtottam, a csapat kiváló munkát végzett, és végül a második lettem, ami felért egy győzelemmel.”

“Az egész csapat le volt nyűgözve” – folytatta Hamilton, aki viszont figyelmeztetett, a Ferrari sokkal erősebb lesz Monacóban, mint a tavalyi évben. “A lassú, szűk pályákon a tavalyi évben gyorsabbak voltunk a Ferrarinál. Idén viszont minden sokkal szorosabb lesz, ebben biztos vagyok.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!