Hamilton: Alonso nem hajlandó beszélni velem - F1VILÁG.HU

Hamilton: Alonso nem hajlandó beszélni velem

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes istálló brit versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, a szombati időmérő edzés óta nem beszélt csapattársával, Fernando Alonsóval, így azt sem tudja, mi a véleménye a spanyol bajnoknak a történtekről.

A McLaren Mercedes istálló brit versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, a szombati időmérő edzés óta nem beszélt csapattársával, Fernando Alonsóval, így azt sem tudja, mi a véleménye a spanyol bajnoknak a történtekről.

Azt követően, hogy megnyerte a Magyar Nagydíjat, a huszonkét esztendős brit pilóta elárulta, az időmérő edzésen történt incidens óta nem beszélt kollégájával, akit a sportfelügyelők bűnösnek találtak, amiért feltartotta őt a boxban.

Miközben Hamiltoné lett a pole pozíció, Alonsót visszaminősítették a hatodik helyre. A kétszeres világbajnok keményen küzdött a versenyen, ám csak a negyedik helyre tudta behozni autóját, így Lewis idei harmadik győzelmével hét pontra növelte előnyét csapattársával szemben a világbajnoki versenyben.

“Úgy tűnik, nem is igazán akar beszélni velem a tegnapi eset óta. Így azt sem tudom, hogy mi a problémája” – mondta Hamilton, aki bevallotta, félve érkezett meg ma reggel a Hungaroringre.

“Természetesen nagyon nehéz volt koncentráltnak maradni úgy, hogy tisztában voltál azzal, a csapat nem szerezhet pontot ezen a versenyen. Ilyenkor nem tudja az ember, hogy őt utálja a csapat, vagy csak a szituációt, és azt sem érzi, kit tartanak bűnösnek az ügyben. Megpróbáltam mosolyt csalni az arcomra és pozitív maradni, hogy úgy viselkedjek, ahogy általában szoktam.”

“Végigmentem a csapat tagjain, és bíztattam őket. Egyetlen egy ember volt, aki nem válaszolt, de nem foglalkoztam vele, tettem tovább a dolgom” – folytatta Hamilton, aki azt is elmondta, a történtek ellenére tiszteli spanyol csapattársát, aki már bizonyított a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!