Fotó: Hockenheimring
HírekKiemelt

Hamilton: Altat a Ferrari, nehéz lesz legyőzni Vettelt

Rendkívül nehéz lesz legyőzni Sebastian Vettelt a hétvégi Német Nagydíjon – ezt mondja Lewis Hamilton, aki szerint a Ferrari a pénteki edzésnapon ezúttal is „altatott”.

A hockenheimi nyitónapon a Red Bull volt a leggyorsabb – az első edzést Daniel Ricciardo, a másodikat pedig Max Verstappen nyerte meg.

Habár Sebastian Vettel és csapattársa, Kimi Räikkönen mindkét edzést a 4. és 5. helyeken zárták, Hamilton számára egyértelmű, hogy nem a Red Bull, sokkal inkább a Ferrari jelenti majd a legnagyobb fenyegetést a Mercedes számára.

„A Ferrari minden pénteken altat, szóval az eredmények nem sokat jelentenek” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Gyorsak voltak most is, szombaton pedig hasonló lesz a helyzet, hacsak hirtelen nem húznak elő még valamit a kalapból. De pénteken nagyon-nagyon gyorsak voltak az egyenesekben.”

Arra a kérdésre, hogy hazai pályán nehéz lesz-e legyűrni Sebastian Vettelt, aki silverstone-i győzelme után nagy lendületben van, Hamilton így felelt: „Így gondolom. A Red Bullok nagyon-nagyon gyorsak, mindkét Red Bull igazán gyors… De Seb tényleg nagyon gyors volt, szóval szerintem komoly kihívás lesz megverni őt.”

A Mercedes az elmúlt időszakban sokat küszködött rajtjaival, a riválisok ugyanis rendre jobb munkát végeztek náluk ezen a területen. Hamilton elárulta, igyekeznek fejlődni e tekintetben is, és reméli, ennek eredményét már vasárnap láthatjuk.

„Próbáltunk javítani magunkon. A többiek érdekes dolgokat csinálnak. De minket ez nem zavarhat meg. Minden, amit tehetünk, hogy próbáljuk a lehető legjobb munkát végezni, és erre összpontosítunk.”

„Nem a többiekre fókuszálunk, bármit is csinálnak. Próbálunk megbizonyosodni arról, hogy értjük a gumikat, a hőmérsékleteket, és a különféle dolgokat. Igyekszünk olyan tökéletesek lenni a rajtoknál, amennyire csak tudunk, és remélhetőleg ez elég lesz.”

Szólj hozzá!