Hamilton apja versenyzői akadémiát indít - F1VILÁG.HU

Hamilton apja versenyzői akadémiát indít

HIRDETÉS

Anthony Hamilton megerősítette, hogy tervei szerint márciusban útjára indítja versenyzői akadémiáját, melynek keretén belül a fiatal tehetségek lehetőséget kaphatnak arra, hogy kipróbálhassák magukat egy f1-es autóval, amire a teszttilalom miatt semmi esélyük.

Anthony Hamilton megerősítette, hogy tervei szerint márciusban útjára indítja versenyzői akadémiáját, melynek keretén belül a fiatal tehetségek lehetőséget kaphatnak arra, hogy kipróbálhassák magukat egy f1-es autóval, amire a teszttilalom miatt semmi esélyük.

Lewis Hamilton édesapja és egyben menedzsere, több csapattól bérelne egyéves forma-1-es versenygépeket, berendezéseket, illetve személyzetet, hogy azokkal elindítsa GP Prep névre hallható versenyzői akadémiáját.

Az üzletember a hírek szerint fia csapatával, a McLarennel már megegyezett, hogy két autót megkap használatra, és más csapatokkal is előrehaladott tárgyalásban áll, ahogy már a brit pályák többségének vezetőivel is leült tárgyalni.

“Ha megnézzük ezt a sportot, akkor láthatjuk, hogy ezek a versenyzők nagyon szerencsésnek érezhetik magukat, hogy bekerültek a Forma-1-be, mert semmi struktúra nincsen erre” – mondta Hamilton az Autosportnak.

“Vannak srácok, akik erre nem kapnak lehetőséget. A GP Prep viszont nagyobb lehetőséget biztosít a fiatal versenyzők számára, hogy felfigyeljenek rájuk, és észrevegyék őket.”

Azt egyelőre még nem tudni, hogy egy ilyen tesztnap mennyibe fog kerülni az érdeklődőknek, azonban a brit szaklap úgy tudja, hogy körülbelül hasonló árban lesz, mint amennyibe egy versenyhétvége kerül egy junior kategóriában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!