Hamilton: Attól féltem, defektet kapok! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Attól féltem, defektet kapok!

HIRDETÉS
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője szerint csak kívülről tűnt úgy, hogy könnyedén megnyerte a Francia Nagydíjat – valójában aggasztó volt a helyzet számára.
Fotó: Mercedes

Hamilton a pole-ból indulva nyerte meg a Francia Nagydíjat, a brit pilótának nem akadt ellenfele a futamon sem – a Ferrarik ezúttal egyáltalán nem tudtak részt venni a győzelemért folyó csatában, és Valtteri Bottas sem tudott harcolni csapattársa ellen. 

A futam után azonban Hamilton elmondta, aggódott az abroncsai állapota miatt, és attól félt, hogy defektet fog kapni

„Kívülről mindig könnyűnek tűnik a helyzet, de a valóság teljesen más – a hőmérséklet, a gumikopás, a gumikezelés… Figyelni kell rá, hogy mit csinál a motor. De leginkább az abroncsok miatt aggódtam” – mondta a brit. 

„Hólyagosodtak a gumijaim, és gyanakodva figyeltem őket. Nem felejtettem el, ahogy Lance Stroll defektet kapott tavaly, úgyhogy tartottam ettől. Szerencsére minden jól ment.”

Aggodalmai ellenére a világbajnok megpróbálta megfutni a verseny leggyorsabb körét, azonban a plusz 1 pontot végül nem ő, hanem Sebastian Vettel kapta.

„Tudtam, hogy Vettelnek van egy „ingyen” kiállása, és hogy lágyakat fog feltenni. Aztán azt gondoltam, mégis megpróbálom! Az autó eléggé csúszkált, de szórakoztató volt. Végül épp, hogy nem volt elég.”

Hamilton győzelmével tovább növelte előnyét a bajnoki pontversenyben, már 36 ponttal vezet csapattársa, Bottas előtt, és 76 ponttal Vettel előtt. 

„A szezon első fele a lehető legjobban alakult, felőlem nyugodtan folytatódhat ugyanígy” – mondta a Mercedes-pilóta. 

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!