Hamilton átvette a vezetést Monte-Carlóban

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Monte-Carlói Nagydíj csütörtök délutáni szabadedzésén. A második helyen a Williams német pilótája, Nico Rosberg landolt, akit az első tréning győztese, Raikkönen követett a harmadik helyen.

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Monte-Carlói Nagydíj csütörtök délutáni szabadedzésén. A második helyen a Williams német pilótája, Nico Rosberg landolt, akit az első tréning győztese, Raikkönen követett a harmadik helyen.

A McLaren versenyzője már az edzés elején letett névjegyét, és kiváló időt autózva az élre állt. Hamilton a tréning felénél járva veszítette el először vezető pozícióját a Williams német versenyzőjével, Nico Rosberggel szemben, aki elsőként váltott lágyabb keverékű abroncsokra.

Rosberg azonban nem örülhetett sokáig, mindössze tíz percig volt az élen, ugyanis amint Hamilton feltetette autójára a lágyabb Bridgestone tappancsokat, 1:15.140-es idejével négy tizedet adott jó barátjának, és azonnal átvette tőle a vezetést.

Rosberg végül meg tudta tartani második helyét a Ferrari duója, Kimi Raikkönen és Felipe Massa előtt, akiket a McLaren finnje, Heikki Kovalainen követett az ötödik pozícióban a másik McLarennel.

A Renault mindkét versenyzője összetörte autóját a Sainte Devote kanyarban. Először a folyamatosan küszködő Nelsinho Piquet pördült meg az ominózus kanyarban, és csapta a gumifalnak Renault-ját, amit annak hátsó szárnya bánt. Tizenkét perccel később csapattársa, Fernando Alonso is elvesztette uralmát autója felett ugyanebben a kanyarban.

Bár a spanyol pilóta tovább tudott hajtani, autójának felfüggesztése megsérült, így be kellett állnia a boxba. Miközben a szerelőkhöz igyekezett, rengeteg törmeléket elszórt a pályán, ami miatt négy percig piros zászlós jelzés volt érvényben, míg a pályabírók fel nem takarították az aszfaltot.

Bár számos versenyző kiegyenesítette a sikánt, Jarno Trulli és Adrian Sutil volt a két másik versenyző, aki kontaktusba került a gumifallal. Trulli azt követően csapta falnak Toyotáját, hogy az uszoda kijáratánál átrepült a rázókövön, míg Sutil az utolsó pillanatokban vesztette el első szárnyát a Rascasse kanyarban.

Balesete ellenére, Alonso végül meg tudta tartani reggeli hetedik pozícióját a BMW-s Robert Kubica mögött. A Honda két versenyzője, Jenson Button és Rubens Barrichello a nyolcadik, illetve a tizedik helyen landolt, közéjük a Williams japánja, Kazuki Nakajima ékelődött be a kilencedik pozícióban.

Monte-Carlói Nagydíj, második szabadedzés:

 1.  Hamilton      McLaren-Mercedes    1:15.140            40
 2.  Rosberg       Williams-Toyota     1:15.533  + 0.393   39
 3.  Raikkonen     Ferrari             1:15.572  + 0.432   42
 4.  Massa         Ferrari             1:15.869  + 0.729   37
 5.  Kovalainen    McLaren-Mercedes    1:15.881  + 0.741   39
 6.  Kubica        BMW Sauber          1:16.296  + 1.156   34
 7.  Alonso        Renault             1:16.310  + 1.170   27
 8.  Button        Honda               1:16.351  + 1.211   45
 9.  Nakajima      Williams-Toyota     1:16.372  + 1.232   40
10.  Barrichello   Honda               1:16.418  + 1.278   32
11.  Heidfeld      BMW Sauber          1:16.426  + 1.286   44
12.  Glock         Toyota              1:16.688  + 1.548   46
13.  Webber        Red Bull-Renault    1:17.094  + 1.954   39
14.  Coulthard     Red Bull-Renault    1:17.131  + 1.991   39
15.  Piquet        Renault             1:17.246  + 2.106   35
16.  Fisichella    Force India-Ferrari 1:17.251  + 2.111   33
17.  Trulli        Toyota              1:17.379  + 2.239   28
18.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari  1:17.581  + 2.441   38
19.  Sutil         Force India-Ferrari 1:18.176  + 3.036   31
20.  Vettel        Toro Rosso-Ferrari  1:18.225  + 3.085   38

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!