Hamilton az élen a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Hamilton az élen a Hungaroringen

HIRDETÉS

Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén. A második helyre Sebastian Vettel, míg a harmadikra Fernando Alonso érkezett meg.


Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén. A második helyre Sebastian Vettel, míg a harmadikra Fernando Alonso érkezett meg.

Noha tegnap még szakadó esőben készültek a csapatok a hungaroringi hétvégére, az égiek péntek délelőtt megkegyelmeztek a Forma-1 mezőnyének: a hőmérsékleti viszonyok ugyan nem olyanok voltak, mint azt a csapatok várták, ám az első másfél órában száraz pályán körözhettek a versenyzők.

A legjobb időt a McLaren-Mercedes 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton futotta meg, aki két tizedmásodperccel utasította maga mögé a másodikként végző – a világbajnoki tabellát egyébiránt toronymagasan vezető – Sebastian Vettelt.

A Ferrari versenyzői közül ezúttal is Fernando Alonso volt a jobb: a spanyol harmadikként zárt, míg mögé a Red Bull pilótája, Mark Webber érkezett meg. Az ausztrálnak mindazonáltal nem volt problémamentes az első tréning, féltávnál ugyanis a falnak csapta autóját. Az RB7-es konstrukciónak főként az eleje sérült meg, ahhoz azonban még elég jó állapotban volt, hogy saját kerekein guruljon vissza a bokszba.

Az ötödik helyre a mclarenes Jenson Button érkezett meg, őt Felipe Massa követte a Ferrarival, az ő hátránya azonban már több mint 7 tizedmásodperc az élen végzett Hamiltonnal szemben.

Nem szerepeltek túl jól a Mercedesek, Nico Rosberg hetedik, Michael Schumacher pedig csak nyolcadik lett. A legjobb tíz helyezett sorrendje Sergio Perez, valamint Vitaly Petrov nevével egészült ki.

Utóbbi versenyző egyébként új csapattársat kapott az első edzésre, Nick Heidfeld autóját ugyanis a Lotus Renault teszt –és tartalékversenyzője, Bruno Senna foglalhatta el. A brazil versenyző a tizenötödik helyen végzett, megelőzve a Toro Rosso versenyzőit.

A sereghajtók közül nem meglepő módon ezúttal is a Lotus versenyzői bizonyultak a legjobbnak: Heikki Kovalainen és Karun Chandhok több mint 1 másodperccel utasította maga mögé legfőbb riválisait, a Virgin, valamint a HRT versenyzőit.

A hétvége programja délután 2 órakor, a második szabadedzéssel folytatódik majd.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton az élen a Hungaroringen
Fogadj és nyerj! Tedd meg a téteket az F1-es Kínai Nagydíjra! (x)
Norris: Nem lesz esélyünk a dobogóra Kínában
Alonso ismét erőn felül teljesített, nehéz versenyre számít
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!