Hamilton az élen a Japán Nagydíj első edzésén - F1VILÁG.HU

Hamilton az élen a Japán Nagydíj első edzésén

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes végzett az élen az F1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén, a 2. helyezett Valtteri Bottas mögött pedig Daniel Ricciardo lett a 3. a Red Bull-lal.

Az első gyakorlásra csupán 40 százalékos esélyt írtak az esőre, azonban a második tréningre már 80 százalékos esély lesz a csapadékra.

A Pirelli a közepes, a lágy és a szuperlágy abroncsokat hozta a suzukai versenypályára, ahol a tavalyi évben az egykiállásos taktikák donináltak, azonban azelőtt két kerékcserés versenyek voltak.

Az első szabadedzésen a szokásos program zajlott: a csapatok adatokat gyűjtöttek, valamint optimalizálták a beállításokat.

A Toro Rosso Pierre Gaslyt egy áramlásmérő ráccsal küldte pályára, hogy második hazai pályájukon teszteljék a Toro Rosso aerodinamikáját.

Az edzés 25. percében Hamiltonnak akadtak izgalmas pillanatai, amikor Gasly ugyan félrehúzódott előle, hogy elengedje őt, azonban a britnek mégsem sikerült zökkenőmentesen kikerülnie őt, így a Mercedes-pilótának ki kellett szélesítenie a pályát. A versenybírák az esetet vizsgálni fogják a szabadedzést követően.

Több kicsúszást is láthattak a nézők az első szabadedzésen: Sergio Perez, valamint Fernando Alonso is megpörgött a sóderágyban, illetve Gasly is járt a pálya szélén, azonban mindannyian megúszták, és folytatni tudták a körözést, anélkül, hogy az autók sérültek volna.

Végül a Mercedes 1:28.691-es időeredménnyel zárt az élen, Hamilton mögött csapattársa, Valtteri Bottas 4 tizedmásodperccel maradt el, és mindketten a lágy abroncsokkal teljesítették gyorskörüket, a Mercedes nem is használta a szuperlágy abroncsokat az első tréningen.

Hirdetés

Ricciardo hátránya már közel 7 tizedmásodperc volt mögöttük, míg a két Ferrari, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel közel 1 másodperces lemaradásban volt a 4. és 5. helyeken.

Jól kezdték a Japán Nagydíj hétvégéjét a Sauber pilótái: Charles Leclerc és Marcus Ericsson is az első 10 között zárt, Leclerc a 9., a svéd pedig a 10. pozíciót szerezte meg.

A hétvége programja a 7 órakor kezdődő 2. szabadedzéssel folytatódik, a tv közvetítések időpontjaiért kattints ide!

 

Forrás: Twitter/Formula 1

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!