Hamilton: Azt győztem le, akit a legjobbnak tartanak - F1VILÁG.HU

Hamilton: Azt győztem le, akit a legjobbnak tartanak

HIRDETÉS

Parádés győzelmet aratott a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, aki elmondása szerint újra bizonyította, ő a mai Forma-1 egyik legjobbja.


Parádés győzelmet aratott a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, aki elmondása szerint újra bizonyította, ő a mai Forma-1 egyik legjobbja.

A bajnoki címért ugyan már nincs versenyben, Hamilton mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb eredményeket érje el a McLarennel, mely csapatot a szezon végén elhagy a Mercedes kedvéért.

Bár az idei évben voltak frusztráló versenyei – nem egyszer az élről esett ki –, a brit pilóta Austinban megmutatta, nem felejtett el versenyezni, és parádés győzelmet aratott, miután megverte a bajnoki címre esélyes Sebastian Vettelt.

„Úgy gondolom, letettem már névjegyem a Forma-1-ben, bizonyítottam, hogy képes vagyok arra, amire a többiek” – nyilatkozta Hamilton.

„Ugyan a bajnoki első és második helyért már nem vagyok versenyben, de vezetni attól még tudok, épp most győztem le azt, akit a legjobbnak tartanak.”

„Úgy gondolom, az egész idény során a tőlem telhető legjobbat nyújtom, egyre erősebbé és erősebbé válok – ezen a hétvégén pedig tényleg idei legjobb formámat nyújtottam. Az, hogy padlóig nyomhattam, nem hibáztam, és levadásztam Sebastiant, aki viszont hibázott, nagyszerű érzés.”

„Úgy tartják, csak annyira vagy jó, amennyire a legutóbbi versenyen. Jó lenne, ha a bajnoki címért harcolhatnék, de így alakult. Ha nincsenek problémáink, több győzelmet is arathattunk volna.”

Hamilton elmondta, bármi is történjék a hétvégi Brazil Nagydíjon, nem keserű érzésekkel távozik a McLarentől.

„Akármi lesz, elégedetten távozom majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!