Hamilton biztos benne, idén is dominálnak majd - F1VILÁG.HU

Hamilton biztos benne, idén is dominálnak majd

HIRDETÉS

Hiába a Ferrari előrenyomulása, Lewis Hamilton szerint 2016-ban is dominálni fog a Forma-1-ben csapata, a Mercedes. A brit azt reméli, saját teljesítményén is javítani tud majd az idei szezonban.



Hiába a Ferrari előrenyomulása, Lewis Hamilton szerint 2016-ban is dominálni fog a Forma-1-ben csapata, a Mercedes.

A német istálló a V6-os hibrid erőforrások bevezetése óta nem talált legyőzőre a száguldó cirkuszban, noha az elmúlt idényben a Ferrari jelentősen felfejlődött, és Sebastian Vettel révén három futamot is nyert.

Hamilton – aki az elmúlt két évben megszerezte a világbajnoki címet az F1-ben – a minap egy interjúban azt mondta, arra számít, hogy csapata 2016-ban is dominál majd.

„Legalább még egy évig ugyanilyen erősek leszünk. Persze vannak ismeretlen tényezők, mert az autók változhatnak. De nagyon komoly alapokkal rendelkezik a csapatunk, és nem fogunk visszaesni. Ebben egészen biztos vagyok” – mondta magabiztosan a címvédő az Autosportnak.

A brit pilóta hozzátette, reményei szerint saját teljesítményén is javítani tud az előttünk álló szezonban.

„Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy az ember folyamatosan képes a csúcsteljesítményre. Vannak hullámvölgyei. Az elmúlt idény során én sokáig topon voltam, de aztán a végén volt három gyengébb versenyem. Persze ezeken is jól vezettem azért, és nem követtem el hibákat. De az, ha az ember nem nyújt 100 százalékot, azt jelenti, hogy van lehetőség a fejlődésre.”

„Szeretném azt gondolni, hogy az ember minden évben fejlődik, nemcsak emberileg, de sportemberként is. Remélem, hogy a télhez való idei hozzáállásom annak fényében történik, amit az elmúlt télen megtanultam. Remélhetőleg orvosolni tudom azokat a fizikális és mentális küzdelmeket, melyeket tavaly meg kellett vívnom. Bízom benne, hogy erősebb leszek 2016-ban.”

„Még relatíve fiatal vagyok, szóval jelen pillanatban egy hegyet látok magam előtt, amit meg kell másznom.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!