Hamilton bosszús a visszacsúszás miatt - F1VILÁG.HU

Hamilton bosszús a visszacsúszás miatt

HIRDETÉS

Lewis Hamilton nemtetszésének adott hangot a Monacói Nagydíjat követően, ahol a harmadik helyről rajtolhatott, de csak az ötödik pozícióban futott célba.


Lewis Hamilton nemtetszésének adott hangot a Monacói Nagydíjat követően, ahol a harmadik helyről rajtolhatott, de csak az ötödik pozícióban futott célba.

A McLaren brit versenyzője nem tudta tartani a tempót az előtte haladó Mark Webberrel és Nico Rosberggel az első etapban, majd Fernando Alonso is elment mellette a bokszban, később pedig a más taktikán futó Sebastian Vettel is megelőzte eltolt kiállása után.

„Ez nem volt a legjobb eredmény, de ez a motorversenyzés. Nagyon utálok visszacsúszni” – mondta Hamilton a futam után.

„De így is értékes pontokat szereztünk, és még rengeteg verseny áll előttünk, így továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy a lehető legjobb eredményeket érhessük el a jövőben.”

Hamilton leginkább a rajtjával nem volt megelégedve, jóllehet nem veszített pozíciót az első métereken, és szerencsés módon az első kanyarban történt ütközést is elkerülte.

„Hosszú idő óta ez volt az eddigi legrosszabb rajtom” – folytatta. „Nem is értem, hogy miért történik ez, mikor az előttem és mögöttem állók is jól rajtoltak. Nagyon szerencsés voltam, hogy nem keveredtem bele az első kanyarban történt balesetbe.”

„Ezerszer gyakoroljuk a rajtot az évben, szóval ennek nem szabadna problémának lennie.”

Az egykori világbajnok azt is tudni szeretné, hogy miért veszített időt a kiállás alkalmával.

„Nem tudom, milyen hosszú volt a kiállásom, de elég sok időt veszítettem” – magyarázta. „Nem tudtam magam mögött tartani Alonsót, és Sebastian is átlépett rajtam a kiállása alkalmával. Aztán pedig képtelenség volt előzni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!