Megosztás:

Hamilton és Bottas is új motort kapott Belgiumban

A Mercedes tovább akar javítani a teljesítményen.
A Mercedes tovább akar javítani a teljesítményen. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

Egy továbbfejlesztett motort kaptak a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a hétvégi Belga Nagydíjra.

A német istálló idény igencsak kiélezett küzdelmet vív a Ferrarival a világbajnoki címért, és bár az egyéni pontversenyben Sebastian Vettel áll az élen, a konstruktőri tabellán a Mercedes foglalja el az első helyet.

Ahogy a legtöbb csapat, úgy a Mercedes is újításokkal készült a nyári szünetet követő első, belgiumi versenyhétvégére, a németek azonban igencsak szűkszavúan nyilatkoztak ezekkel kapcsolatban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken kiadott közleménye azonban megerősítette, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autójába is új motoregységek – egészen pontosan új belső égésű motor, új turbó, valamint új hőenergia-visszanyerő rendszer [MGU-H] – kerültek.

Úgy tudni, a továbbfejlesztett erőforrás teljesítménybeli előnyökkel jár Spában, miközben a korábbi fejlesztések leginkább a megbízhatóságot voltak hivatottak növelni.

A motorcsere egyébként Hamilton és Bottas esetében sem járt büntetéssel, hiszen mindketten az utolsó felhasználható erőforrásukat kapták Belgiumra.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen volt a leggyorsab ba Forma-1-es Belga Nagydíj első...

Hozzászólások

( komment)