Hamilton büszke mérsékelt agresszivitására

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy agresszív vezetési stílusa komoly szerepet játszott abban, hogy fantasztikus győzelmet aratott a vasárnapi Német Nagydíjon.


Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy agresszív vezetési stílusa komoly szerepet játszott abban, hogy fantasztikus győzelmet aratott a vasárnapi Német Nagydíjon.

A McLaren brit versenyzője már a rajtot is remekül kapta el, azonnal az élre állt, ám később visszacsúszott néhány pozíciót és ádáz csatát vívva Fernando Alonsóval illetve Mark Webberrel végül megszerezte az első helyet a Nürburgringen.

„Körről körre néhány tizedre követni a másikat egy igazi élmény volt” – mondta Hamilton a riportereknek a versenyt követően. „Úgy gondolom, hogy sokat köszönhetek agresszív vezetési stílusomnak, máskülönben nem tudtam volna előrébb kerülni.”

A brit világbajnok azt is elmondta, hogy a győzelem nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen mind ő, mind a McLaren komoly nyomás alatt volt az elmúlt időben, ám tudja, hogy csapatának mindent meg kell tennie, hogy állandósítsa ezeket az eredményeket.

„Minden egyes győzelem különleges, de a csapat és az összes szakember rengeteg energiát fektetett abba, hogy megfelelően felkészítse az autót, ami kifizetődött” – magyarázta.

„A hétvége előtt azt mondtam, hogy mindig csak a következő futamra gondolok.”

„Komoly pozitívum számunkra, hogy megnyertük a futamot, de még nagyon sok van hátra, keményen kell dolgoznunk azon, hogy folyamatosan ott legyünk a dobogón, és folyamatosan harcba tudjunk szállni a győzelemért, ami a célunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!