Hamilton csak a győzelemmel elégszik meg - F1VILÁG.HU

Hamilton csak a győzelemmel elégszik meg

HIRDETÉS

A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton kijelentette, amíg nem szerzi meg első futamgyőzelmét az idei évben, addig nem lesz elégedett saját és csapata teljesítményével.


A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton kijelentette, amíg nem szerzi meg első futamgyőzelmét az idei évben, addig nem lesz elégedett saját és csapata teljesítményével.

Az angol pilóta a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon idei harmadik dobogós eredményét szerezte meg, ám csalódottsága szemmel látható volt. A versenyt követően elárulta, a győzelemre törekedett, így nyilvánvaló, hogy nem elégedett a harmadik hellyel.

„Nem másért vagyok itt, minthogy a legjobb eredményt érjem el, a futamgyőzelmet” – mondta a Mercedes versenyzője.

„Ez egy jó hétvége volt, végül is rendben volt, de még mindig nem sikerült nyernem. Nicónak [Rosberg] már összejött, szóval nekem is szereznem kell egy futamgyőzelmet.”

Hamilton vasárnapi teljesítményének köszönhetően a Mercedes egy helyet előrelépett a konstruktőri tabellán, így most harmadik az összetettben, míg ő maga a negyedik helyet foglalja el az egyéni pontversenyben.

„Vannak pozitívumai ennek a hétvégének – például az is pozitívum, hogy a csapat feljött a harmadik helyre a gyártók versenyében. Örülök, hogy megszereztem ezeket a pontokat a csapatnak, mert nagyon keményen dolgozik mindenki, és sokkal jobban teljesítünk, mint vártam, amikor csatlakoztam az istállóhoz. Szóval egyáltalán nincs okom a panaszra – viszont nyerni akarok!”

Hamilton a montreali futam nagy részében a gumik megfelelő kezelésével foglalatoskodott, a Mercedesnek ugyanis még nem sikerült maximálisan felülkerekednie a gumikkal kapcsolatos problémákon.

A 2008-as év legjobbja úgy véli, a német istálló szépen lassan rátalál a helyes útra, habár véleménye szerint a következő versenyhelyszínen, Silverstone-ban ismét nehéz dolguk lesz.

„Azt gondolom, sikerült egy kicsit előrelépnünk. De nem hiszem, hogy megoldódtak a problémáink – valójában csak a pálya segített minket. Silverstone viszont igazi kihívás lesz számunkra, szóval reméljük, hogy nem lesz gond.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!