Hamilton diktálta a tempót Amerikában - F1VILÁG.HU

Hamilton diktálta a tempót Amerikában

HIRDETÉS

Lewis Hamilton pályafutása második győzelmét zsebelte be Indianapolisban, mellyel tíz pontra növelte előnyét Fernando Alonsóval szemben a világbajnokságban. A McLaren duója ádáz küzdelmet vívott az első helyért, melyből ismét a brit jött ki jobban.

Lewis Hamilton pályafutása második győzelmét zsebelte be Indianapolisban, mellyel tíz pontra növelte előnyét Fernando Alonsóval szemben a világbajnokságban. A McLaren duója ádáz küzdelmet vívott az első helyért, melyből ismét a brit jött ki jobban.

A pole pozícióból induló Hamilton megtartotta vezető helyén, noha az első körben kemény támadásokat indított ellene csapattársa, akin látszott, hogy meg akarja mutatni, ki az úr a házban.

A brit pilóta azonban növelni tudta előnyét, és közel három másodperces előnyt szedett össze első kiállása előtt, aki egy körrel később, a 21. körben látogatta meg szerelőit. Bár Alonso közelebb került márkatársához, továbbra is Hamilton mögött autózott.

A 38. körben a kétszeres világbajnok hatalmas lehetőséget kapott, ugyanis miután utolérték a Vitantonio Liuzzi vezette lekörözésre váró sort, olyan közel került csapattársához, hogy a célegyenesben megérkezett mellé, és az első kanyarban kibújt. Lewis azonban remekül helyezkedett, és hatalmas csatában ugyan, de megtartotta vezető helyét, mely a későbbiekben már nem volt komolyabb veszélyben.

Alonso végül egy körrel korábban hajtotta végre utolsó kiállását, mint Hamilton, és ugyan ismét faragott hátrányából, már nem tudta befogni csapattársát, aki egy héttel a Kanadai Nagydíj után megszerezte pályafutása második futamgyőzelmét Amerikában.

A Ferrari most sem tudott beleszólni az élen folyó küzdelembe, Felipe Massa és Kimi Raikkönen fej-fej mellett haladva érkezett be a harmadik, illetve a negyedik helyen, tizenhárom másodperccel a McLaren duója mögött.

Bár Felipe a futam nagy részében magányosan körözött a harmadik helyen, Raikkönen végül felzárkózott mögé, miután a rajtnál visszacsúszott a hatodik helyre. A Ferrari finn versenyzője sok időt vesztett Nick Heidfeld mögött, azonban miután az első kiállásánál lágy gumikra váltott, és a továbbiakban is azon maradt, fantasztikus köridőket futva felzárkózott csapattársa mögé a negyedik pozícióba.

Kovalainen folytatta Kanadában megkezdett sikersorozatát, és az ötödik helyre repítette a Renault-t, miután néhány kör erejéig még vezetett is, hosszú első etapjának köszönhetően. Nico Rosberg már szinte a zsebében érezhette a hatodik hellyel járó három pontot, miután egy kiállásos stratégiájának köszönhetően felzárkózott a tizennegyedik helyről, ám a Williams négy körrel a verseny vége előtt megadta magát, így fel kellett adnia a küzdelmet.

Nick Heidfeld a hidraulikus rendszer meghibásodása miatt kényszerült a pálya széléra, így a pontszerzők sorát Jarno Trulli, Mark Webber, és az újonc Sebastian Vettel zárta. A tizenkilenc esztendős német versenyző ezzel történelmet írt, hiszen ő lett a legfiatalabb pontszerző a Forma-1-ben, mely címet korábban Jenson Button birtokolta, még 2000-ből.

Vettel több helyet is vesztett az első kanyarban, miután kicsúszott a pályáról, ám egyenletes teljesítményt nyújtva, sokszor csapattársát is megszégyenítve felzárkózott a pontszerzők közé. A BMW Sauber újonca az utolsó körökben teljesen befogta a toyotás Trullit, illetve a Red Bull Racing ausztrál versenyzőjét, Mark Webbert, ám már nem volt ideje megelőzni őket.

Hirdetés

Giancarlo Fisichella a kilencedik lett, miután a második körben kicsúszott a pályáról. A Renault olasz versenyzőjét Alexander Wurz követte, aki rengeteg időt vesztett Vitantonio Liuzzi mögött.

A versenyen jóval nyugodtabb volt, mint egy héttel ezelőtt Kanadában, ám az első kanyarban több versenyző is búcsúzott a küzdelemtől: Ralf Schumacher elvétette a féktávot, nekiszáguldott Rubens Barrichello Hondájának, aki kilökte David Coulthardot, így mindhárman a verseny feladására kényszerültek.

Jenson Button szintén belekeveredett a csetepatéba, autója meg is emelkedett, ám végig tudott menni, és miután az utolsó körben Anthony Davidson megelőzte a Super Agurival, a tizenkettedik helyen végzett. Davidson csapattársa, Takuma Szato már feladta a küzdelmet, miután megbüntették, amiért a sárga zászlós jelzés alatt előzött. A japán pilóta tíz rajthelyes büntetéssel várhatja a két hét múlva megrendezésre kerülő Francia Nagydíjat.

Amerikai Nagydíj - Végeredmény:


Poz  Pilóta        Csapat                      Idő
 1.  Hamilton      McLaren-Mercedes     (B)  1h39:09.065
 2.  Alonso        McLaren-Mercedes     (B)  +     1.518
 3.  Massa         Ferrari              (B)  +    12.842
 4.  Raikkonen     Ferrari              (B)  +    15.422
 5.  Kovalainen    Renault              (B)  +    41.402
 6.  Trulli        Toyota               (B)  +  1:06.703
 7.  Webber        Red Bull-Renault     (B)  +  1:07.331
 8.  Vettel        BMW Sauber           (B)  +  1:07.783
 9.  Fisichella    Renault              (B)  +     1 kör
10.  Wurz          Williams-Toyota      (B)  +     1 kör
11.  Davidson      Super Aguri-Honda    (B)  +     1 kör
12.  Button        Honda                (B)  +     1 kör
13.  Speed         Toro Rosso-Ferrari   (B)  +     2 kör
14.  Sutil         Spyker-Ferrari       (B)  +     2 kör
15.  Albers        Spyker-Ferrari       (B)  +     3 kör
16.  Liuzzi        Toro Rosso-Ferrari   (B)  +     5 kör
17.  Rosberg       Williams-Toyota      (B)  +     5 kör

Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:13.117

Kiesők:
Pilóta        Csapat                     Kör
Heidfeld      BMW Sauber           (B)    56
Sato          Super Aguri-Honda    (B)    14
Barrichello   Honda                (B)    2
Coulthard     Red Bull-Renault     (B)    2
R.Schumacher  Toyota               (B)    1
Az eredmények nem hivatalosak

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!