Lewis Hamilton közel egy teljes másodperccel volt gyorsabb mindenkinél a Török Nagydíj első szabadedzésén, ahol csapattársa, Jenson Button második helyével a McLaren kettős diadalt aratott, bár igaz, ennek igazából semmi jelentősége nincsen.
A másfélórás tréning elég nyugodtan vette kezdetét, az első fél órában szinte csak bemelegítő köröket teljesítettek a versenyzők, miközben a csapatok az új elemeket tesztelték.
Az edzés felénél járva kezdték meg első gyorsköreiket a nagycsapatok versenyzői. Először Sebastian Vettel és Robert Kubica állt az élre, de nem örülhettek sokáig, hiszen a McLaren párosa azonnal átvette a vezetést, és privát csatába kezdett.
A két bajnok egymást váltotta az élen, ám Hamilton egy kiváló kört összerakva, 1:28.653-as idejével toronymagasan az élre állt, és elsőségét már ki sem engedte a kezéből.
A Mercedes foglalta el a harmadik, illetve a negyedik helyet. Michael Schumacher mindössze egy tizeddel volt gyorsabb csapattársánál, Nico Rosbergnél, akinek már sokkal jobban fekszik a hosszabb tengelytávú modell, mint három hete Barcelonában.
Vettel mögött a Renault párosa, Kubica és Vitaly Petrov végzett, míg a bajnokság éllovasa, Mark Webber futott be a Red Bullal a nyolcadik pozícióban, Fernando Alonso előtt, aki a kilencedik helyre hozta be a Ferrarit.
Bár számos versenyző látogatást tett a bukótérben az egyes kanyarnál, a tízedik helyen befutó Adrian Sutil járt csak egyedül pórul. A Force India német pilótája a hírhedt nyolcas kanyarban vesztette el autója felett az uralmát, megpördült, és a falnak csapódott.
A VJM03-as modell csúnyán összetörött, azonban Sutil karcolások nélkül megúszta a bukást, és a tréninget sem kellett megállítani, ugyanis a pályabírók hamar ki tudták emelni az autót a sóderágyból.
Az újonc csapatok közül egyértelműen a Lotus volt a legeredményesebb. Heikki Kovalainen mindössze fél másodperccel maradt csak el a Toro Rosso spanyoljától, Jaime Alguersuaritól, és majd’ három másodperccel volt gyorsabb Karun Chandhoknál.
A HRT indiai pilótája csak az edzés második felében tudott körözni, ugyanis egy technikai probléma miatt sok időt kellett eltöltenie a garázsban.
A Virgin duója szintén gyengén teljesített, ám az utolsó helyen nem meglepő módon Sakon Yamamoto végzett, aki először próbálhatta ki a HRT idei modelljét, miután beugorhatott Bruno Senna helyére a reggeli tréningen.
Érdekes még megjegyezni, hogy a második és a tizenegyedik helyezettet ezredre pontosan egy másodperc választotta el egymástól az első felvonásban a török ringen.
Olvasóink ajánlatai:
Török Nagydíj, első szabadedzés:1. Hamilton McLaren-Mercedes 1:28.653 20 2. Button McLaren-Mercedes 1:29.615 + 0.962 20 3. Schumacher Mercedes 1:29.750 + 1.097 24 4. Rosberg Mercedes 1:29.855 + 1.202 24 5. Vettel Red Bull-Renault 1:29.867 + 1.214 30 6. Kubica Renault 1:30.061 + 1.408 23 7. Petrov Renault 1:30.065 + 1.412 24 8. Webber Red Bull-Renault 1:30.097 + 1.444 26 9. Alonso Ferrari 1:30.294 + 1.641 20 10. Sutil Force India-Mercedes 1:30.501 + 1.848 17 11. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:30.615 + 1.962 20 12. Liuzzi Force India-Mercedes 1:30.853 + 2.200 21 13. Massa Ferrari 1:30.867 + 2.214 21 14. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:31.011 + 2.358 23 15. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:31.238 + 2.585 17 16. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:31.355 + 2.702 23 17. Barrichello Williams-Cosworth 1:31.464 + 2.811 19 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:31.735 + 3.082 27 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:32.161 + 3.508 24 20. Trulli Lotus-Cosworth 1:32.990 + 4.337 22 21. Chandhok HRT-Cosworth 1:34.876 + 6.223 13 22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:35.137 + 6.484 21 23. Glock Virgin-Cosworth 1:35.583 + 6.930 15 24. Yamamoto HRT-Cosworth 1:36.137 + 7.484 26







Hozzászólások
(18 komment)@UNICUMM: azért tudtommal ez nem így volt, mert Button mind kétszer taktikai csatában verte meg őket és a mezőnyt is. igaz extrém körülmények között :)
A Lotus egész jó eddig a Virgin meg majd még biztos fejlődik. A második edzésen biztosan jobbak lesznek.
@UNICUMM: esély azért van sajnos, de bajnoki címre igencsak minimál az esélyük szerencsére :P
Az biztos hogy Hamilton és a csapat most nagyon eltalált valamit de ez így legyen a folytatásban is!!!
@keson:
Nekik már elég rég nincs Ő hétvégéjük. Az éven esélyt sem látok rá.
@gerimoki: persze hogy nem reális kép, de azért nehidjétek azt se hogy győzelmi esélyei lennének a ferrarinak... ez most nem az ő hétvégéjül lesz :)
@moni626: Természetesen altatnak!Ne gondolja senki hogy ez a reális kép.
@fefe68:
Én egy olyan sikerélményre gondoltam, mikor versenyben vannak és valóban jobbak a Mclarenek, nem pedig mikor kiesnek előlük a red bullok.
De szerintem ettől sincs messze a meki.
Szerintem a RB csak altat, Remélem a Ferrari is,mert ez így siralmas.
Good Job ! Holnap is !: D
Na ez 1 jó kezdet de én ezt az állást az időmérőn szeretném látni! De mindenki tudja hogy mi lesz ennek a vége! GO McLaren! És Lewis!
még korai ezen rágódni skacok:) majd az időmérő után lehet tippelgetni, max vágyakozni tudunk:D FORZA FERRARI FOREVER
@UNICUMM: két futamgyőzelemmel a hátuk mögött ne mond hogy nem volt sikerélmény, de azért kiegyeznék azzal hogy a RB nyerje csak az időmérőket Hamiék meg a futamokat :P :DD
@fefe68:
Köszi:) igen a Mclarenre gondoltam.
Hát jól jönne nekik egy kis sikerélmény már.
@UNICUMM: a McLaren nem?
azért én még nem bízom el magam. volt már rá példa hogy a RB-ok csak az időmérőn alakítottak amikor kellett.
igaz az várható hogy itt erős lesz a meki és talán versenyen elkapják a RB-okat, de az időmérőn szerintem tovább folytatódik főlényük -bár ne lenne igazam-
Azért jelent ez valamit. Ha gyorsan megtalálják a megfelelő beállítást, több idejük marad finomitgatásra. A merci az aki megfoghatja a red bullokat leghamarabb. Jó úton haladnak .
lotus azért szépen ellépett a többi ujonctól. év végére odaérnek a sauber/toro rossohoz remélem :P
semmi jelentösége:) Yamamoto HRT-Cosworth 1:36.137 + 7.484 26 ez azért....