Hamilton édesapja nem szomorkodik - F1VILÁG.HU

Hamilton édesapja nem szomorkodik

HIRDETÉS

Lewis Hamilton édesapja, Anthony a vasárnapi szezonzárót követően elmondta, egyikük sincs elkeseredve amiatt, hogy drámai körülmények között végül elvesztették a bajnoki címet az idei évben.

Lewis Hamilton édesapja, Anthony a vasárnapi szezonzárót követően elmondta, egyikük sincs elkeseredve amiatt, hogy drámai körülmények között végül elvesztették a bajnoki címet az idei évben.

Hamilton négy pontos előnyben várta a hétvégi mindent eldöntő Brazil Nagydíjat, ám gyenge rajtja, és néhány mechanikai probléma miatt csak a hetedik helyen érkezett célba, miközben nagy riválisa, Kimi Raikkönen megnyerte a futamot, és ezzel együtt a bajnokságot.

Mindezek ellenére az idősebbik Hamilton nyugodt volt és mosolygott a verseny után, mert úgy érzi, nincs miért szomorkodniuk.

“Egyikünknek sem fáj, higgyék el” – mondta Anthony az ITV-nek adott nyilatkozatában. “Jól érezzük magunkat. Minden idők legfantasztikusabb Forma-1-es szezonján vagyunk túl. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy a bajnokság utolsó versenyén harcban leszünk a bajnoki címért, azt feleltem volna, hogy álmodozik.”

“Azonban fantasztikus év volt. Egy ponttal kaptunk csak ki. Jövőre visszatérünk, és ha akkor sem nyerünk, azután is megpróbáljuk. Egy dolog viszont biztos: Lewis Hamilton versenyben marad. Jövőre visszatérünk, a csapat is erős lesz. Bízunk benne, hogy az idei évben jelen lévő problémák jövőre már a múlté lesznek, és még jobban szerepelhetünk.”

Anthony Hamilton megragadta az alkalmat, hogy megköszönje fia rajongóinak a támogatást. “Köszönöm mindenkinek, aki az idei évben szorított értünk. Elnézést kérünk, de remélem, hogy mindenki jól fogja este érezni magát.”

“Legyen mindenki boldog, mert ez egy boldog nap” – tette hozzá.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!