Hamilton egy erősebb Vettelre számít idén - F1VILÁG.HU

Hamilton egy erősebb Vettelre számít idén

HIRDETÉS
Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka újult energiával vág neki a 2019-es F1-es szezonnak, és reméli, hogy szoros csatákat vívhat a Ferrarival és a Red Bull-lal. 
Fotó: Mercedes

Habár a jelenlegi mezőnyből Hamilton az, akinek a legtöbb győzelme és a legtöbb világbajnoki címe van, szerinte ez egyáltalán nem jelent előnyt számára akkor, amikor pályára gurul. 

„Minden télen a nulláról kezdek mindent, mintha sosem nyertem volna semmit. Egy új szezonban tiszta lappal kezdünk. Mindenki nulláról indul, néhányan szó szerint: van pár újonc a mezőnyben, és vannak új pilótapárosok is” – nyilatkozta a brit a Sky televíziónak. 

„Nem úgy tekintek magamra, mint egy versenyző, akinek meg kell védenie a bajnoki címét, hanem úgy, mint egy pilóta, aki meg akarja szerezni a vb-címet.

Hamilton reméli, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is izgalmas csatákat vívhat ellenfelével, Sebastian Vettellel – és abban is bízik, hogy csatlakozik még hozzájuk a Red Bull is. 

„Anélkül, hogy közelről láttam volna őket, tudom, hogy a Ferrari és a Red Bull példás munkát végez. Minden csapat javulni akar. És továbbra is ébernek kell maradnunk, ha az ellenfeleink előtt szeretnénk maradni, de egy megbízható rendszerre építhetünk” – mondta az ötszörös világbajnok. 

„Az elmúlt évben csodálatos küzdelem volt Sebastian Vettellel, ez volt az egyik legjobb év a karrierem során. Remélem, hogy lesz még ilyen. Azt is kívánom, hogy a Red Bull Racing is belekeveredjen ebben a csatába. Ez számomra, versenyzőként is érdekesebbé teszi a dolgokat és a rajongók számára is az lenne. Arra számítok, hogy Sebastian, Valtteri és Max is erősebb lesz idén.

„Verstappennek megvan a képessége, hogy beszálljon a versenybe. Most a kérdés, hogy a csapat megadja-e neki a megfelelő autót ehhez.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!