Hamilton egy hónapon belül hosszabbít a Mercedesszel - F1VILÁG.HU

Hamilton egy hónapon belül hosszabbít a Mercedesszel

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

Még novemberben szeretne leülni tárgyalni a Mercedes csapatával a folytatásról a Forma-1 újdonsült négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton.

A brit versenyző jelenlegi szerződése 2018 végén jár le a csapatnál, korábban pedig többször nyilatkozott úgy, szeretne a Mercedes versenyzője maradni. Ennek ellenére Hamilton nem siettette a hosszabbítást, most azonban azt mondja, szeretne pontot tenni az ügy végére.

„Pár hete, a gyárban beszéltünk erről, és szóba került, hogy leülünk majd” – mondta Hamilton, aki Mexikóban negyedik világbajnoki címét szerezte meg.

„Elég egyszerű folyamat ez számunkra. Már van egy nagyszerű alap, igazából csak meg kell hosszabbítani, ki kell dolgozni, hogy mit tehetek még értük, és fordítva.”

„De biztos vagyok abban, hogy egy hónapon belül lesz időnk arra, hogy leüljünk.”

Hamilton hozzátette, nagyon élvezi az F1-es versenyzést, így egyelőre esze ágában sincs visszavonulni.

„Jobban élvezem a vezetést, mint valaha” – mondta a Mercedes versenyzője a Sky Sports F1 televíziónak.

„Hogy még néhány, pár, vagy egy évem van-e az F1-ben… jövőre biztosan itt leszek, és remélem, hogy még utána is lesz egy kis időm.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!