Hamilton egy másodpercet adott Raikkönennek

Lewis Hamilton fantasztikusan teljesített az e heti tesztek utolsó napján Silverstone-ban, ahol még csak megközelíteni sem tudták a többiek. A második Glock lett a Toyotával, míg Raikkönen több mint egy másodperces hátrányban a harmadik helyen landolt.

Lewis Hamilton fantasztikusan teljesített az e heti tesztek utolsó napján Silverstone-ban, ahol még csak megközelíteni sem tudták a többiek. A második Glock lett a Toyotával, míg Raikkönen több mint egy másodperces hátrányban a harmadik helyen landolt.

A McLaren Mercedes brit versenyzője kiválóan szerepelt a tesztek utolsó napján, és az élre repítette csapatát a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjnak is helyet adó Silverstone-ban.

Hamilton, aki csapattársát Heikki Kovalainent váltotta a tesztek zárónapján, 1:19.170-es idejével hat tizedmásodpercet adott a Toyota második helyen végző német pilótájának, Timo Glocknak.

Glock számára pozitívan zárult a mai edzésnap, bár kis híján csúnyán összetörte autóját, mikor a Hangar egyenesben összeért David Coulthard Red Bulljával.

“Nem értettük meg egymást, ennyi volt. Mikor befordultam a Hangar egyenes végén, David is ott volt” – magyarázta Glock. “Egyszerűen nem láttam, ezért elnézést kérek tőle. A szerelőim kiváló munkát végeztek, hogy az autó ismét jó formában legyen. Nagyon keményen dolgoztak, mert sok volt a tennivalónk.”

“Sokat javultunk az elmúlt hetekben, és az előző két versenyen elért eredményeink feltüzelték a csapatot. Most az a dolgunk, hogy megfelelően felkészüljünk a következő versenyre, hogy jól szerepelhessünk Silverstone-ban.”

A nagy szél ma sem könnyítette meg a versenyzők dolgát, bár az eső nem érkezett meg annak ellenére, hogy mindvégig nagyon borús volt az ég.

Egyedül Hamilton és Glock teljesített 80 másodperc alatt egy kört a brit ringen, hiszen a harmadik helyen végző Kimi Raikkönen ideje már 1:20.321 volt. A Ferrari finn pilótája több mint egy teljes másodpercet kapott Hamiltontól, bár azt nem tudni, ki milyen programon volt.

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso csapattársát, Nelsinho Piquet-t váltotta az utolsó tesztnapon. A spanyol versenyző sikeresen befejezte csapata tesztprogramját, és a negyedik helyen zárt. A Renault versenyzője miatt került elő az első piros zászló, mikor délelőtt tíz óra magasságában leállt autójának motorja.

Nick Heidfeld zárta az első öt sorát a BMW Sauberrel. A német-svájci alakulat már 25 perccel az edzés vége előtt összepakolt, ugyanis minden tervezett munkát elvégzett, és a látottakkal is meg volt elégedve.

David Coulthard mai napja nem sikerült túl jól a Glock-kal való ütközése után. A Red Bull skót pilótája miatt is meg kellett állítani egyszer az edzést, mikor – vélhetően egy motorprobléma miatt – megállt alatta az autója. Végül csak az utolsó helyen végzett 31 kör megtételét követően.

Teszteredmények, Silverstone, 3. nap:

 1.  Hamilton     McLaren-Mercedes    (B)  1:19.170   88
 2.  Glock        Toyota              (B)  1:19.815   79
 3.  Raikkonen    Ferrari             (B)  1:20.321   60
 4.  Alonso       Renault             (B)  1:20.862   78
 5.  Heidfeld     BMW-Sauber          (B)  1:21.011   93
 6.  Nakajima     Williams-Toyota     (B)  1:21.059   70
 7.  Sutil        Force India         (B)  1:21.331   71
 8.  Barrichello  Honda               (B)  1:21.344   94
 9.  Bourdais     Toro Rosso-Ferrari  (B)  1:21.432   76
10.  Coulthard    Red Bull-Renault    (B)  1:22.232   31

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!