Hamilton egyelőre nem gondol a bajnokság állására

Nem Lewis Hamilton hétvégéje volt az Osztrák Nagydíj – a brit pilóta autójában váltót kellett cserélni, ezért már pénteken tudta, hogy 5 helyes rajtbüntetéssel kell számolnia, majd a verseny sem úgy alakult számára, ahogyan várta.

Hamilton a nyolcadik rajthelyről várta a piros lámpák kialvását, majd a futam végére végül sikerült a negyedik pozícióba felzárkóznia, ezzel pedig 12 pontot szerzett. A világbajnokságban azonban így is nőtt a hátránya ellenfelével, Sebastian Vettellel szemben, aki már 20 pontos előnnyel áll a tabella élén.

A verseny után Hamilton gyorsan el is hagyta a pályát a kötelező nyilatkozata után, amelyben elmondta, mindent megpróbált a jobb eredmény érdekében, ám most ennyire futotta.

„Átlagos verseny volt, a tőlem telhető legjobbat nyújtottam” – mondta. „Kemény futam volt, ezen a pályán nehéz előzni, de mindent beleadtam. Volt egy lehetőségem Daniellel szemben, de nem tudtam véghezvinni a manővert, ami egy kicsit sajnálatos.”

Hamilton természetesen gratulált csapattársának, aki megnyerte a spielbergi futamot: „Gratulálok Valtterinek, remek munkát végzett egész hétvégén, megérdemelte a győzelmet.”

A Mercedes versenyzője a következő versenyre koncentrál, amelyet Silverstone-ban, hazájában rendeznek – ez pedig nagy motivációt ad számára.

„Most nem gondolok semmire, 20 pont a különbség, ami nagy lemaradás és konstans kihívást jelent, de még hosszú az út a szezon végéig. Remélhetőleg Silverstone-ban nem lesznek problémáink, és tiszta lappal indulhatunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!