Verstappen vs. Ocon

Hamilton: Egyértelmű volt, hogy a Ferrari mögött leszünk

Fotó: Mercedes
Fotó: Mercedes
Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnokát „sokkolta” az F1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjének eredménye, hiszen arra számított, hogy a Ferrari mögött végeznek majd.

Habár a tesztek alapján sokan úgy gondolták, a Ferrari a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a Mercedes előtt lesz, nem így történt – miután Hamilton mindhárom szabadedzést megnyerte, az időmérőn is pole pozíciót szerzett. 

Hamilton ma 8. rajtelsőségét szerezte meg Melbourne-ben: ez rajta kívül csak Ayrton Sennának sikerült Imolában, valamint Michael Schumachernek Suzukában. 

„Nem tudtam semmit erről a rekordról, nem találok szavakat” – mondta a brit. 

„Még mindig remegek az izgatottságtól. Nagyon örülök a pole-nak, mert a tesztek után nem nagyon tudtuk, hogy hol állunk. A Ferrari akkor nagyon jónak tűnt, és a Red Bull is ott volt.”

„A második köröm határozottan jobb volt, mint az első. Az első próbálkozásomkor hibáztam, de volt még egy esélyem a legjobb idő elérésére.”

„Az elmúlt napokban hatalmas előrelépéseket sikerült tennünk a beállítások terén. A téli tesztek után és a hétvége előtt is keményen dolgoztunk. Tudtam, hogy Ausztráliában valami különlegeset kell előhúznunk, és ez sikerült is.

A brit versenyző elmondta, arra számított, hogy a Ferrari mögött lesznek az Ausztrál Nagydíjon, hiszen a teszten látottak alapján egyértelmű volt számára az olaszok előnye. 

„Megkönnyebbültem. A spanyolországi tesztek után tudtam, hogy erős csomagunk van, de azt is gondoltam, hogy egyértelműen a Ferrari mögött vagyunk. Azóta jobban megértettük az autót, de nincsenek nagy fejlesztéseink itt.”

„Úgy gondolom, egyszerűen sikerült többet kihoznunk az autóból. Ez az eredmény sokkolt, mert ismerem a spanyolországi GPS-adatokat, a Ferrari Barcelonában elhúzott, és az volt az érzésem, hogy még bőven volt üzemanyag az autójukban. Itt pedig most a pole-ban vagyunk – hihetetlen.”  

 

Kapcsolódó cikkek

Tovább tanulmányozza a Ferrari autóját a Mercedes

Tovább folytatja a Ferrari aerodinamikai koncepciójának feltérképezését és kiértékelését a Mercedes csapata, habár a német istálló magabiztos győzelmet szerzett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Rosberg: Bottas világbajnok lehet idén

Nico Rosberg úgy gondolja, Valtteri Bottas világbajnok lehet idén, amennyiben mentálisan erős tud maradni a 2019-es F1-es szezon hátralévő részében is.

Friss hírek