Hamilton elégedett a hatodik hellyel

Lewis Hamilton elégedett volt a mai futamon megszerzett hatodik helyével, miután a mezőny végéről kellett nekivágnia az 56 körös megmérettetésnek.


Lewis Hamilton elégedett volt a mai futamon megszerzett hatodik helyével, miután a mezőny végéről kellett nekivágnia az 56 körös megmérettetésnek.

A McLaren brit pilótája csak a 20. helyről várhatta a futam rajtját, miután csapata csúnyán eltaktikázta magát a szombati időmérőn Malajziában.

Hamilton azonban kiválóan rajtolt, és hamar az élbolyban találta magát, majd gumistratégiája is kiválóan sikerült, így a lágyabb keverékeken végül a hatodik helyen fejezte be a küzdelmet.

„Nem egy rossz eredmény a 20. helyről rajtolva” – mondta a korábbi világbajnok.

„Ha egy kicsivel előrébbről rajtolhatunk, akkor biztosan egy sokkal jobb versenyünk lehetett volna, azonban azt gondolom, hogy a csapat kiválóan dolgozott, az autó pedig egész hétvégén fantasztikus volt.”

„Ez mindenképpen pozitív dolog a következő versenyre. Az eredménnyel elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy a 20. helyről a hatodikra feljönni nem rossz dolog, nem is tudom, mennyi pont ez, de mindenképpen jó eredmény.”

Hamilton a futam utolsó felében árnyékként követte Adrian Sutilt, akit egyszerűen képtelen volt megelőzni, jóllehet a McLaren végsebessége lenyűgöző az egyenesekben az F-csatornának köszönhetően.

„Gyorsabb voltam nála, de a kanyarok kijáratánál erős, a kigyorsítási szakaszokban pedig nagyon gyors volt” – tette hozzá a brit versenyző, aki jelenleg nyolc ponttal lemaradva a listavezető Felipe Massa mögött, a hatodik helyen áll a bajnokságban.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!