Hamilton első, Alonso negyedik a bakui nyitóedzésen - F1VILÁG.HU

Hamilton első, Alonso negyedik a bakui nyitóedzésen

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Európa Nagydíj első szabadedzésén, Bakuban. Csapattársa, Nico Rosberg második, Valtteri Bottas harmadik lett – őket Fernando Alonso követte.


A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Európa Nagydíj első szabadedzésén, Bakuban. Csapattársa, Nico Rosberg második, Valtteri Bottas harmadik lett – őket Fernando Alonso követte.

Az első azerbajdzsáni szabadedzésen a versenyzők és a csapatok jobbára csak ismerkedtek a vadonatúj versenypályával, ennek eredményeképpen pedig számos kicsúszást is láthattunk – főleg az aszfaltcsík azon részén, ahol a pilóták a rendelkezésre álló bukótér miatt mertek egy kicsit bevállalósabbak lenni.

Daniel Ricciardónak viszont nem volt szerencséje, ő a versenypálya 5-ös kanyarjában a falnak is csapta autóját, melynek jobb hátulja csúnyán össze is tört. Az ausztrál szerencsére sértetlenül szállt ki az autóból, a baleset miatt azonban nagyjából 10 percig állt az edzés.

Ric

A Red Bull hétvégéje nem indult tehát túl fényesen, sőt, nemcsak Ricciardo balesete hátráltatta az osztrákokat, hanem az is, hogy Max Verstappen műszaki hiba miatt mindössze 7 kört tudott megtenni a nyitóedzésen.

A másfélórás tréninget Lewis Hamilton zárta az élen, közel 4 tizedmásodperccel megelőzve csapattársát, a listavezető Nico Rosberget. Meglepően jól kezdte a bakui hétvégét a Williams csapata, hiszen Valtteri Bottas a két Mercedes mögött harmadik lett.

A finn szereplésénél már csak Fernando Alonso remeklése volt meglepőbb: a McLaren spanyolja negyedikként zárt, igaz, hátránya másfél másodperc lett az élen végző Hamiltonhoz képest.

Alo

A Ferrarik nem villogtak túlzottan: Sebastian Vettel az 5. legjobb időt futotta meg, míg Kimi Räikkönen csak tizenkettedik lett. Jól mentek viszont a Force Indiák, hiszen Sergio Pérez hatodikként, Nico Hülkenberg tizedikként abszolválta a gyakorlást, kettejük közé a McLaren másik világbajnoka, Jenson Button, Felipe Massa, valamint Carlos Sainz férkőzött be.

Hirdetés

fer

A hétvége programja magyar idő szerint délután 3 órakor folytatódik majd a második szabadedzéssel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!