Hamilton és a nyomornegyed: Sokan kritizálják a bajnokot - F1VILÁG.HU

Hamilton és a nyomornegyed: Sokan kritizálják a bajnokot

HIRDETÉS
Fotó: Pirelli

Kritikák kereszttüzébe került egy megszólalása miatt a Forma-1 ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton.

A Mercedes versenyzője nemrég részt vett a BBC díjátadó ünnepségén, ahol az év sportembereit jutalmazták.

Hamilton beszédében arról beszélt, gyerekkorában az volt az álma, hogy kikerüljön szülővárosából, Stevenage-ből, amit „nyomornegyedként” jellemzett, habár később javította magát.

„Tényleg egy álom volt az egész családunk számára, hogy valami mást csináljunk. Hogy kikerüljünk a nyomornegyedből” – mondta Hamilton.

„Illetve nem a nyomornegyedből… de hogy kikerüljünk valahonnan, és csináljunk valamit. Nagyon-nagyon komoly célokat tűztünk ki, de csapatként tettük mindezt.”

A brit versenyzőt az esemény után élesen bírálták, köztük volt Stevenage városának vezetősége is, akik szerint „kiábrándító” volt hallani Hamilton szavait, az emberek pedig nagyon bántónak találták azokat.

„Nagyon kiábrándító, hogy Lewis Hamilton nyomornegyedként emlegette Stevenage-et egy ilyen magasrangú eseményen” – mondta Sharon Taylor.

„Rögtön észrevette, amit mondott, próbálta javítani magát, de sajnos az emberek a városunkban – köztük olyanok, akik csodálják és támogatják őt – nagyon bántónak érezték a szavait.”

Hamilton egyébként a jelöltek között szerepelt a BBC eseményén, végül a Tour de France-győztes Geraint Thomas kapta az év sportembere díjat.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!