Hamilton és Massa elásta a csatabárdot - F1VILÁG.HU

Hamilton és Massa elásta a csatabárdot

HIRDETÉS

Békét kötött egymással az évadzáró Brazil Nagydíjat követően a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, valamint a ferraris Felipe Massa.


Békét kötött egymással az évadzáró Brazil Nagydíjat követően a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, valamint a ferraris Felipe Massa.

A két versenyző számtalanszor került összetűzésbe egymással 2011-ben, miután többször összeütköztek a versenypályán.

A vasárnapi, interlagosi futamot követően azonban Hamilton látogatást tett a Ferrari motorhome-jában. A két versenyző átölelte egymást, és látszólag elásták a csatabárdot.

„Valójában soha nem volt semmim, ami ellene irányulna. Mindig tiszteltem őt, még ha idén annyi minden történt is” – fogalmazott Felipe Massa.

„Úgy gondolom, szép dolog tőle, hogy idejött, mivel soha nem rajtam múlt a dolog, hiszen én semmi rosszat nem tettem a szezon során.”

Hamilton hozzátette: „Minden versenyző kemény éven van túl, és remélem, hogy valamennyiünknek jó telünk lesz. Jó, hogy beszélhettem Felipével a verseny után. Nagyon tisztelem őt, és már most alig várom, hogy jövőre újra versenyezzek ellene.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, nagyra értékeli Hamilton gesztusát.

„Nagy öröm volt látni, ahogy Lewis Hamilton átjött és megölelte Felipét. Szép gesztus volt, és nagyon örülök, hogy tisztázták a dolgot.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!