Hamilton: Ez az autó egy műalkotás

2019 Abu Dhabi Grand Prix, Saturday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője méltó módon zárta a 2019-es F1-es szezont – a brit versenyző az időmérő után a versenyt is megnyerte Abu Dhabiban.

Hamilton már az Amerikai Nagydíjon bebiztosította hatodik világbajnoki címét, azonban a szezonzárón is az volt a célja, hogy nyerjen – ez sikerült is számára, így a brit pilóta idén már 11. győzelmét aratta Abu Dhabiban

A Mercedes versenyzője nagyon hálás csapatának, amiért egész évben ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, a futam végén pedig győzelmét a rajongóinak ajánlotta, akiknek szintén köszönetet mondott. 

Hamilton azért is boldog különösen, mert a szezon második fele nem úgy alakult számukra, ahogy szerették volna – a nyári szünetet követően a Ferrari új erőre kapott, és a Red Bull-lal is többször meggyűlt a bajuk.

„Határozottan büszke vagyok, és főleg nagyon hálás ezért a hihetetlen csapatért” – nyilatkozta Hamilton. „Mindenkinek, aki keményen nyomta az idei évben. Ki gondolta volna az év végén, hogy ennyire erősek leszünk a futamon?”

„Annak ellenére, hogy megnyertük a bajnokságot, leszegtük a fejünket, és látni akartuk, hogy tudunk-e még tanulni, és többet kihozni ebből a csodálatos autóból. Ez egy műalkotás.” 

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!