Hamilton: Ezentúl én is így fogok versenyezni! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Ezentúl én is így fogok versenyezni!

HIRDETÉS
Az Olaszországban történtek után változtat versenyzési stílusán a Forma-1 ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton.
Italian Grand Prix 2019, Monza, Friday, Lewis Hamilton, Mercedes

A brit versenyző csak a 3. helyen ért célba a monzai versenyen, pedig sokáig a győzelemért harcolhatott a futamot végül megnyerő Charles Leclerc-rel.

A két versenyző ádáz küzdelmet vívott, mely során Leclerc a határokat feszegette: egy alkalommal le is szorította Hamiltont a pályáról, amiért büntetést nem, csupán figyelmeztetést kapott.

Hamilton nem nézte jó szemmel a monacói manőverét, nemrég pedig azt mondta, mostantól ő is keményebben fog versenyezni.

„Nem hiszem, hogy van probléma, ha lehet így versenyezni, akkor ezentúl így versenyzem” – mondta az ötszörös világbajnok.

„Ha tudjuk, hogy nem szükséges egy autónyi helyet hagynunk, akkor mostantól nem kell így tennünk. Amíg nem ellentmondó dolgokat mondanak, és világos az üzenet, hogy fordulhatunk szélesen, ha valaki más is ott van, és csak figyelmeztetést kapunk…”

„Amíg egyértelmű a dolog, és így folytatódik továbbra is, rendben van. Most legalább már tudom, hogyan fogok belemenni egy küzdelembe, mint ahogy az összes versenyző.”

„Ha ez rendben van, akkor így versenyzünk. Helyet kellene hagyni, és nem tudom, hogy ez továbbra is így van-e, mert bizonytalanok a szabályok. Az jó, hogy keményen harcolhatunk. Ez is kemény és jó küzdelem volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!