Hamilton: Felért egy győzelemmel a negyedik hely - F1VILÁG.HU

Hamilton: Felért egy győzelemmel a negyedik hely

HIRDETÉS

Bár nem állhatott fel a dobogóra, Lewis Hamilton úgy véli, csapatával sikerült áttörést elérniük a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon.


Bár nem állhatott fel a dobogóra, Lewis Hamilton úgy véli, csapatával sikerült áttörést elérniük a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon.

A brit versenyző negyedikként ért célba Austinban, és a futam során nem volt egyszerű dolga a gumikezelés tekintetében – mégis úgy véli, a tempót illetően sikerült jobban teljesíteniük, mint az előző versenyeken.

„Nagyon-nagyon elégedett vagyok” – mondta a Mercedes pilótája.

„Olyan érzés, mintha megnyertem volna a futamot, mivel sikerült előrelépni. Olyan, mintha a Magyar Nagydíj óta először léptünk volna előre. Jó érzés volt az, hogy sikerült jól elkapni a rajtot, és az is, hogy úgy tudtam vigyázni a gumikra, ahogy kellett, nem fogytak el a végére.”

Bár Sebastian Vettel és a Red Bull újabb dominanciáját látva nem sok esély van arra, hogy a Mercedes már idén ismét futamot nyer, Hamilton elárulta, továbbra is az a legfőbb cél, hogy biztosítsák a második helyet a gyártók versenyében.

„Még van elvégzendő feladatunk. Jó érzés lesz, ha sikerül a Ferrari előtt végeznünk, az óriási eredmény volna a csapat számára, és ezért is dolgozunk keményen.”

„Nem arról van szó, hogy keményebben dolgoztunk idén, mint a korábbi években, egyszerűen csak az elmúlt években nem jöttek azok az eredmények, melyeket a csapat megérdemelt volna. Az, hogy végre láthatják a kemény munka gyümölcsét, óriási dolog a csapat tagjai számára, és remélhetőleg ez segíthet is a jövő évi fejlesztésekben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!