Hírek

Hamilton felmentést kapott a McLarentől

Bár december 31-ig még szerződési köti a McLarenhez, Lewis Hamilton már idén megkezdheti az egyeztetéseket jövőbeli csapatával, a Mercedesszel.


Bár december 31-ig még szerződési köti a McLarenhez, Lewis Hamilton már idén megkezdheti az egyeztetéseket jövőbeli csapatával, a Mercedesszel.

Mint ismert, a brit pilóta három esztendőre szóló megállapodást kötött a brackley-i gárdával, így hat év után elhagyja a McLaren csapatát.

Új kontraktusa mindazonáltal csak január 1-jén lép életbe, így az idén még kötelezettségei vannak a McLarennél. Hamilton hamarosan Wokingba látogat, a brit istálló központjába, majd részt vesz néhány PR-eseményen is.

„Hosszú idő után a leghosszabb szabadság vár rám” – mondta a 2008-as év legjobbja.

„Alig várom már azt a kevés PR-eseményt is, amin részt kell vennem. Csupán a harmada lesz annak, amin korábban ott kellett lennem, de az is lehet, hogy a negyede. Egy kicsit tehát több idő jut majd a tréningekre, illetve az új autóra és kihívásokra való felkészülésre. Érdekes lesz.”

A Mercedes új autóját csak a februári kollektív teszteken vezetheti majd először, ám a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh engedélyt adott arra, hogy már idén megkezdje az egyeztetéseket a Mercedesszel.

„Olyan sok technikai munkát még nem végzünk, de engedélyezték, hogy egyeztessek a csapat embereivel.”

Szólj hozzá!