Hamilton győzelmével bajnok a Mercedes, Ocon elvette Verstappen diadalát! - F1VILÁG.HU

Hamilton győzelmével bajnok a Mercedes, Ocon elvette Verstappen diadalát!

HIRDETÉS
Lewis Hamilton nyerte a 2018-as Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó előtti versenyét, a Brazil Nagydíjat, ezzel a Mercedes bebiztosította konstruktőri bajnoki címét. Max Verstappent az élről ütötte ki a lekörözött Esteban Ocon.
Fotó: Mercedes

Lewis Hamilton nyerte a 2018-as Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó előtti versenyét, a Brazil Nagydíjat, ezzel a Mercedes bebiztosította konstruktőri bajnoki címét. Max Verstappent az élről ütötte ki a lekörözött Esteban Ocon.

A pole pozícióból Lewis Hamilton várhatta a rajtot, mellette Sebastian Vettel sorakozott a második helyen, majd Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen következtek a második sorban.

Hamilton jól jött el a rajtnál, megőrizte a vezetést, Bottas pedig már az első kanyarban körbeautózta Sebastian Vettelt.

Az 5. helyről startoló Verstappennek is sikerült Räikkönen elé kerülnie, igaz, a finn nem sokkal később visszaelőzte a hollandot. Verstappen aztán belehúzott: hamarosan mindkét Ferrarit maga mögé utasította, méghozzá igencsak határozott előzési manőverekkel.

Vettel a 4. körben hibázott, így Räikkönen is elé tudott kerülni.

Verstappen a 9. körben Bottas ellen is támadást indított, és a pálya 1-es kanyarjában be is szúrt a finn mellé. A manőver eredményes volt, így a Red Bull versenyzője hamarosan a versenyben vezető Hamilton után eredhetett.

Bottas a 19. körben érkezett kerékcserére, Hamilton pedig 1 körrel később érkezett a bokszba.

A lágy gumikon rajtoló Sebastian Vettel a 28. körben állt ki, a német Bottasék mögé jött vissza a pályára.

Räikkönen a 32. körben kapta meg a közepes keverékű abroncsokat, a finn Vettel mögé jött csak vissza.

Hirdetés

Fotó: Scuderia Ferrari

Vettel pár körrel később elengedte maga mellett Räikkönent, hogy a finn támadást indíthasson Bottas ellen. Verstappen az élről a 36. körben állt ki, a verseny második felére pedig a lágy gumikat kapta meg.

A holland Hamilton mögé tért vissza a pálára, alig 2,5 másodperccel lemaradva a világbajnoktól.

Verstappen pár körrel később már utol is érte Hamiltont, a 39. körben pedig a holland egy gyönyörű manőverrel el is ment a Mercedes pilótája mellett. Időközben Ricciardo is megérkezett a bokszba, az ausztrál Vettel mögé, a 6. helyre tért vissza a pályára.

Ricciardo a 43. körben támadást indított Vettel ellen, a négyszeres világbajnok azonban nagyon agresszíven védekezett.

OCON BUTASÁGA A VERSENY KULCSMOMENTUMA

Ugyanebben a körben Verstappen Esteban Ocont körözte le, a francia azonban megpróbálta visszavenni a vezetést, és szabályosan kiütötte a hollandot az élről. A baleset következtében mindketten megpördültek, Hamilton pedig visszavette a vezetést. Ocon a történtekért 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott.

Forrás: Twitter/F1

Räikkönen közben megelőzte Valtteri Bottast, Ricciardo pedig Vettellel vívott nagy csatát, és végül maga mögé utasította a németet.

A Ferrari úgy döntött, az 54. körben egy második kerékcserére is kihívja a 6. helyen haladó Vettelt, aki így jövő évi csapattársa, Charles Leclerc mögé került. A német az 58. körben végül megelőzte az ifjú monacóit, így visszavette a 6. helyet.

Az 59. körben Ricciardo támadásba lendült Bottas ellen, feljött a 4. helyre, és Kimi Räikkönent vette üldözőbe. Bottast egy körrel később ki is hívták egy második kerékcserére, aki Vettel elé jött vissza a pályára.

4 körrel a leintés előtt Ricciardo utolérte Räikkönent, Verstappen pedig közel tudott kerülni Hamiltonhoz.

Előzni végül egyikük sem tudott, így a versenyt a pole-ból induló Hamilton nyerte meg, Verstappen pedig végül azok után, hogy Oconnal ütközött, a 2. helyen futott be. A dobogó legalsó fokára Kimi Räikkönen állt fel Daniel Ricciardót megelőzve.

Hamilton győzelmével a Mercedes bebiztosította a konstruktőri bajnoki címet is.

Fotó: Mercedes

Sebastian Vettel a másik Ferrarival 6. lett Valtteri Bottas mögött, a top 10-ben pedig Leclerc, Grosjean, Magnussen és Perez zárt még.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó versenyét két hét múlva tartják Abu Dhabiban.

A Brazil Nagydíj végeredménye:

Forrás: Twitter/F1

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!