Fotó: Mercedes
HírekKiemelt

Hamilton győzött Abu Dhabiban, Räikkönen ferraris búcsúja nem sikerült jól

Lewis Hamilton nyerte a 2018-as Forma-1-es szezon utolsó versenyét, az Abu Dhabi Nagydíjat, megelőzve Sebastian Vettelt és Max Verstappent. Kimi Räikkönen ferraris pályafutása egy kieséssel ért véget.

A pole pozícióból az immáron ötszörös világbajnok Lewis Hamilton vágott neki a szezonzáró versenynek, mellette Valtteri Bottas sorakozott, a második rajtsorból pedig a Ferrarik várták a piros lámpák kialvását.

Az utolsó Forma-1-es versenyén induló Fernando Alonso a 15. rajtkockából várta a startot.

A rajt meglehetősen tiszta volt, Hamilton megőrizte a vezetést Bottasszal szemben, és a Ferrarik is tartották pozícióikat, miközben Charles Leclerc keményen támadta Daniel Ricciardót.

Nagy baleset szerencsés kimenetellel

Nico Hülkenberg a hosszú egyenes végén Romain Grosjeannal csatázott, a két autó összeért, minek következtében a német Renault-ja felborult, és a feje tetején állt meg.

„Szent sz*r, lógok itt, mint egy tehén, szedjetek ki innen!” – mondta Hülkenberg a rádión, jelezve egyúttal, hogy szerencsére nem sérült meg a balesetben.

Grosjean és Hülkenberg ütközése

Az incidens miatt pályára küldték a biztonsági autót is, a verseny az 5. körben folytatódott.

A rajt másik nagy vesztese Max Verstappen volt, aki több pozíciót veszített a rajtnál, ezeket próbálta meg visszanyerni az újraindítás után.

A holland Esteban Oconnal vívott nagy csatát, végül a 6. körben el is tudott menni a francia mellett.

Räikkönen kiesett utolsó ferraris versenyén

A 7. körben Kimi Räikkönen versenyautója elektronikai hiba miatt megállt a pályán a célegyenesben: a finn versenyző utolsó versenyét teljesítette a Ferrarival, a szezont pedig így egy kieséssel zárta.

Räikkönen félrehúzódó autója miatt a virtuális biztonsági autós szisztéma lépett érvénybe, Lewis Hamiltont pedig az élről kihívták első – és egyetlen tervezett – kerékcseréjére.

A brit az 5. helyre jött vissza, Verstappen mögé, nem sokkal később pedig meg is próbálta megelőzni a hollandot, ám első próbálkozásra nem járt sikerrel.

Sebastian Vettelt a 2. helyről a 15. körben hívták ki a bokszba, a német Ocon mögé érkezett vissza, néhány kanyarral később viszont már meg is előzte a francia pilótát.

Fotó: Scuderia Ferrari

1 körrel később Bottast is kihívták az élről, így a két Red Bull került az élre.

A 18. körben megérkezett Verstappen is a bokszba, autóján 2 másodperc alatt cseréltek kereket, így a Red Bull szerelői tökéletes munkát végeztek.

Fenyeget az eső

Még a verseny felénél sem jártunk, amikor elkezdett szemerkélni az eső a pálya környékén, kerékcserére azonban egyelőre még nem volt szükség.

A 27. körben Charles Leclerc indított támadást Fernando Alonso ellen, a monacói pedig viszonylag könnyen el tudott menni a kétszeres világbajnok mellett, ezzel feljött a 9. helyre.

Fotó: McLaren

A 31. körben egy parádés jelenetet láthatott a nagyközönség: Romain Grosjean támadta Stoffel Vandoorne-t, a duó mögé pedig megérkezett Esteban Ocon is a Force Indiával. A látványos hármas küzdelemből végül a McLaren belga pilótája került ki győztesen, Ocon pedig elment Grosjean mellett, igaz, kicsit kiszélesítette a pályát, ami miatt 5 másodperces időbüntetést kapott.

A Force India pilótája a következő körben Vandoorne ellen is támadást indított, és végül egy pazar előzéssel maga mögé utasította a McLarentől év végén távozó versenyzőt.

A 33. körben aztán Grosjean teljesítette eredeti szándékát, és ő is elment Vandoorne mellett, ezzel feljött a 12. helyre.

A Red Bull számított az esőre, de…

Ricciardo végül a 34. körben érkezett meg a bokszba a Pirelli szuperlágy abroncsaiért, miután hiába esett az eső, a pálya nem volt elég vizes ahhoz, hogy megérje tovább várni az esőgumikra. Így Hamilton visszavette a vezetést. A Red Bull ausztrálja az 5. helyre jött vissza csapattársa, Verstappen mögé.

Vettel nem sokkal később támadást indított Bottas ellen, majd egy határozott manőverrel maga mögé utasította a Mercedes pilótáját, így üldözőbe vehette az előtte nagyjából 7 másodperces előnnyel autózó Hamiltont.

Bottas nemcsak ekkor, hanem 1 körrel később is hibázott, amikor Max Verstappen ugyancsak megérkezett mögé. Bár a finn levágta a kanyart, nem utasították arra, hogy engedje el maga mellett a hollandot, aki aztán nem sokkal később újra támadásba lendült, és egy agresszív előzéssel maga mögé utasította versenytársát.

Bottas mögé hamarosan Ricciardo is megérkezett, és ő is el tudott menni a Mercedes pilótája mellett.

Fotó: Mercedes

Bottas szemmel láthatóan sokat küszködött már az abroncsokkal, így 15 körrel a leintés előtt kihívták egy második kerékcserére is, hiszen kényelmesen meg tudta tartani 5. helyét. Később kiderült, a Mercedesnél attól féltek, autójának egyik abroncsa megsérült a Verstappennel való koccanás következtében.

9 körrel a leintés előtt Esteban Ocon vélhetően olajszivárgás miatt megállt a pályán. A francia igazán sajnálhatja a kiesést, hiszen pontszerző pozícióból adta fel a futamot. Oconnak egyébként jövőre nem lesz helye a rajtrácson, hiszen távoznia kell a Force Indiától: 2019-ben a Mercedes tartalékosaként folytatja.

Nem sokkal később Pierre Gasly is technikai problémával találta szemben magát, feltehetően motorhiba miatt ő is feladta az év utolsó versenyét.

Hamilton bajnokként sem adta alább

Hiába nyerte meg már Mexikóban pályafutása ötödik világbajnoki címét, Lewis Hamilton a szezonzáró versenyt sem vette félvállról: a brit versenyző magabiztos győzelemmel zárta a 2018-as szezont, a dobogós pozíciókban pedig Sebastian Vettel és Max Verstappen zárt még.

Pontot szerzett még Abu Dhabiban Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, a jövőre már a Ferrarinál versenyző Charles Leclerc, valamint Sergio Perez, Romain Grosjean és Kevin Magnussen.

Fernando Alonso tisztességesen küzdött pályafutása utolsó versenyén is, a pontszerzés azonban végül nem jött össze: a kétszeres világbajnok a 11. pozícióban ért célba az Abu Dhabi Nagydíjon, megelőzve Brendon Hartley, Lance Strollt, Stoffel Vandoorne-t és Szergej Szirotkint.

A leintés után a célegyenesben Hamilton, Vettel és az F1-től búcsúzó Alonso látványos piruettekkel szórakoztatták a nagyérdeműt.

Fotó: McLaren

A Forma-1 mezőnye még néhány napig a Yas Marina versenypályán marad, hiszen jövő kedden és szerdán a Pirelli gumitesztjét rendezik, ahol számos versenyző már új csapatának színeiben gurulhat pályára: Kimi Räikkönen a Sauber, Charles Leclerc a Ferrari, Carlos Sainz a Renault, Pierre Gasly pedig a Red Bull versenygépével körözhet.

A 2019-es Forma-1-es világbajnokság március 17-én kezdődik majd az Ausztrál Nagydíjjal.

Az Abu Dhabi Nagydíj végeredménye:

Forrás: Twitter/F1

 

Szólj hozzá!