Hamilton: Ha 25 verseny lesz, akkor én elköszönök - F1VILÁG.HU

Hamilton: Ha 25 verseny lesz, akkor én elköszönök

HIRDETÉS
Fotó: Singapore GP

Chase Carey, a Forma-1 ügyvezetője elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben 25 versenyt rendezzenek egy szezonban – Lewis Hamilton reagált a tervekre.

2020-ban megrendezik a Vietnámi Nagydíjat, és Chase Carey további új helyszíneket is szeretne bevonni a versenynaptárba, mint például Miami vagy Hollandia.

Az idei szezon 21 futamból áll, ami már így is nagyon megterhelő a mezőny számára – legfőképp a csapattagoknak nehéz, akik már hét elején a versenypályára utaznak, hogy megkezdjék a felkészülést a hétvégére.

Hamilton szerint már így is túl sok az egy szezonra jutó nagydíjhétvégék száma, az lenne az ideális, ha 18 helyszín szerepelne a naptárban.

„Ez a szezon olyan érzésre, mintha 25 versenyünk lenne” – nyilatkozta Hamilton Chase Carey terveiről. „Nem gondolom, hogy többnek kellene lennie, szerintem 18 verseny teljesen rendben lenne. Egyike vagyok azoknak, akik a versenyzést teljes szívükből szeretik, de a szezon tényleg nagyon hosszú.”

„Ez az utazó csapat minden tagját érinti, és olyan sok ember van elszakítva a szeretteitől. Egyszerűen úgy látom, hogy a szezonok mindig hosszabbak lesznek, a pihenőidő pedig egyre kevesebb.”

A Mercedes ötszörös világbajnoka elmondta, hiába imádja a versenyzést, 25 fordulót már sokallana, és ha úgy alakulna, hogy ennyivel kibővül a szezon, akkor ő inkább visszavonul.

„Csak a saját nevemben beszélhetek. De a szabadság így is nagyon kevés ma már. Az a benyomásom, hogy alig van vége a szezonnak, már készülök a következőre. Pedig kellene idő arra, hogy fellélegezzünk. Mindenesetre nagyon valószínű, hogy ha 25 versenyünk lesz, akkor én megyek!”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!