Megosztás:

Hamilton: A harmadik hely volt a maximum

A Ferrari nem volt befogható.
A Ferrari nem volt befogható. © Bridgestone

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy követni tudta volna az élen állókat a vasárnapi Bahreini Nagydíjon, ha nem ragad be Nico Rosberg mögé az első etapban, ám a harmadik helynél előrébb akkor sem tudott volna végezni.

A McLaren brit világbajnoka képtelen volt áthámozni magát német kollégáján a futam első etapjában, és mire első és egyben utolsó kiállásakor elment mellette, már olyan nagy volt a hátránya az élen állókkal szemben, hogy azt már nem tudta lefaragni a végéig.

Hamilton végül mégis felállhatott a dobogóra, ugyanis meghibásodott Sebastian Vettel autója, akit így nem csak a két Ferrari, hanem még ő is meg tudott előzni.

„Elég jó versenyt futottam, azonban sajnos hibáztam a négyes kanyar bejáratánál, blokkoltak a kerekeim, egy kicsit szélesen vettem az ívet, így Rosberg el tudott menni mellettem” – mondta Hamilton a futam utáni sajtótájékoztatón.

„Aztán sokkal gyorsabb voltam nála, de nagyon nehéz volt követni, miközben vigyázni kellett a gumikra. Amennyiben előtte tudtam volna maradni, akkor szerintem nem szakadtam volna le az élbolytól, és követni tudtam volna a két Ferrarit.”

Hamilton azonban úgy gondolja, hogy a harmadik hely volt a maximum, amit elérhetett a szezonnyitón, miután az időmérőn bebizonyosodott, hogy a Ferrari és a Red Bull egyelőre jobb.

„Ez egy remek eredmény nekem és a csapatnak egyaránt. Jobb, mint amire számítottunk. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy tartani tudjuk a lépést ezekkel a srácokkal” – folytatta a brit pilóta, aki egyelőre még nem akarta véleményezni az új szabályokat.

„Más kihívást tartogatnak az új szabályok. Egyértelmű, hogy nem teszi a versenyzést még érdekesebbé, már ami az előzéseket illeti."

"Azonban azt gondolom, hogy egy érdekes szezon előtt állunk. Mindenki tanulja, hogy miként kell használni a gumikat, és hogy miként kell spórolni az üzemanyaggal, mikor támad, vagy éppen nem támad.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(7 komment)
KlmnM1 képe

Szerintem nagyon helyes hogy nincs turbo gomb a gazdag csapatoknak sem.
Tanuljanak csak meg Hamiék féktávon előzni!!!
Hami mindig csak autóról beszél ha nem tud előzni vagy nyerni.
Ha 10-12 helyről rajtól csak kiesések árán jut előre!!!
Nagyon gyenge xbox fiú!!!
Fél hogy karcos lesz a csini kis neomis pofija!!!
Nem sportember, model divatmajom.
Média csinálta hálivúdi buzirudi......

GAdrian555 képe

Ne sírjon már ha annyira menni akar akkor előzze meg az elötte levőt nem lekörözés volt ne sírjon én örültem jobban örültem volna ha kiesik:D

ricemaster képe

Törödj bele, mert év végéig az lesz a helyed!

Hamandy képe

Teljesen normális és korrekt nyilatkozat,szerintem.Egyelőre valóban jobb a ferrari is és a red bull is.Kicsit fájó,hogy ennyire nem lehet előzni,és ez a jelenlegi szabályok miatt nem attól függ,hogy jó vagy vagy nem vagy jó....kedves kapa001.gondolom,láttad a futamot,és reálisan is nézed,bár a ferkásokra nem ez a jellemző,legfőképpen nem,ha Hamiltonról van szó

Nyaki77 képe

Nem baj,lesz majd erőviszony változás is,és jobb eredmény.

kapa001 képe

Ez averseny ha jo vagy elöz!
ha nem kocsikázál mögöte.

Szidonia képe

Egyetértek abban, hogy Rosberg blokkolta.Simán utolérhette volna Masat, de már megelőzni nem tudta volna. :P