Hamilton a héten a Pirellivel tesztel - F1VILÁG.HU

Hamilton a héten a Pirellivel tesztel

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

Lewis Hamilton is autóba ül ezen a héten a Pirelli franciaországi gumitesztjén – a brit elárulta, maga jelentkezett a feladatra.

A háromszoros világbajnok az elmúlt évben nem igazán vette ki a részét a 2017-es abroncsok teszteléséből, holott erre lehetősége lett volna. Sebastian Vettel ellenben rendre az olasz gumigyártó rendelkezésére állt, mely idén komoly előnyt jelenhet számára, illetve csapata, a Ferrari számára.

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli ezen a héten a franciaországi Paul Ricard versenypályán tesztel a Mercedes autójával, Hamilton pedig – noha köztudottan nem rajong a tesztekért – önként jelentkezett a feladatra.

A brit versenyző utoljára 2008 májusában tesztelt ezen a pályán a McLarennel, az eheti teszt pedig igencsak hasznos lehet számára, hiszen jövőre ezzel a helyszínnel tér vissza a Francia Nagydíj az F1-es naptárba.

„A hét második felében tesztelni fogok, ami nagyon ritka dolog az én esetemben, mert nem vagyok egy nagy tesztelő” – mondta a Mercedes versenyzője.

„Én ajánlottam fel, szóval várom már – fogalmazzunk így.”

Hamilton csütörtökön tesztel majd, pénteken pedig csapattársa, Valtteri Bottas lesz szolgálatban.

A Pirelli idén egy nagyon komolyan megszerzett tesztprogramot bonyolít le, melyből minden csapat kiveszi a részét.

A Mercedes egy tesztnapon már részt is vett Valtteri Bottas révén – a hungaroringi F1-es teszten dolgozott együtt a Pirellivel.

Hirdetés

A gumigyártó a Mexikói Nagydíj utáni kedden és szerdán a Sauberrel és a Force Indiával, a Brazil Nagydíjat követően pedig a McLarennel dolgozik majd.

Mivel a Pirellinek szeptember 1-ig már le kellett adnia konstrukcióit az FIA-nak, a hátralévő teszteken már leginkább a keverékekre fókuszálnak. Ezeket december 1-ig kell véglegesíteni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!