Fotó: Mercedes
HírekKiemelt

Hamilton: Idén már senki sem tud dominálni a Forma-1-ben

A Mercedes négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton szerint a hétvégi Kanadai Nagydíjon egyértelművé vált, hogy a német istálló már nem dominál a Forma-1-ben. A brit arra számít, kiélezett küzdelemben kell helytállniuk a szezon végéig a Ferrarival és a Red Bull Racinggel szemben.

Miközben Sebastian Vettel a pole pozícióból indulva nyert Montrealban, Hamilton sokat küszködött, és végül csak az 5. helyen fejezte be a versenyt.

A brit versenyzőt ráadásul az is hátráltatta, hogy a Mercedes végül mégsem tudta bevetni új motorspecifikációját Kanadában, miközben a Ferrari és a Renault igen.

Hamilton azt mondja, mivel a motorok tekintetében egyre kiegyenlítettebb a küzdelem, már egy csapat sem tud dominálni.

„Azt gondolom, tavaly a Mercedesé volt a legjobb autó, és úgy gondolom, mi végeztük a jobb munkát, de jelenleg nem sikerül rendre legyőznünk a többieket, és nagyon szoros a küzdelem” – mondta a címvédő.

„A Red Bull is benne van már a kalapban. A Ferrari pedig a legkövetkezetesebb volt eddig, de persze még sok verseny van hátra.”

„Ezeknek a motoroknak sokat ki kell bírniuk. Történni fognak dolgok, melyekről egyszerűen nem tudjuk, hogy mik is ezek, és mikor fognak bekövetkezni.”

Hamilton mindazonáltal hisz abban, hogy képesek lesznek felvenni a versenyt riválisaikkal a folytatásban, és megszerezheti pályafutása ötödik világbajnoki címét.

„Továbbra is hiszem, hogy nyerhetünk. Nagyon bízom a csapatunk tagjaiban. Ha az ember arra gondol, ezt elveszítheti, akkor már rég elvesztette. Nem számít, honnan indulok a rajtrácson, én nem más versenyzőkre figyelek, és nem gondolok arra, hogy ’talán veszíthetek vele szemben’.”

„Arra összpontosítok, hogy hogyan tudnám legyőzni őket? Hogyan tudnék jobb lenni? És ez így marad, amíg csak élek.”

Szólj hozzá!